nők, akikre felnézünk - Anne Frank


Anne meg én először tizenegy éves koromban találkoztunk,

amikor az édesanyám mesélt nekem róla.
bár fiatal voltam, volt némi fogalmam 
a második világháborúról és a holokausztról, és elkezdett érdekelni ennek a kislánynak a története, aki képes volt nyolcadmagával éveken keresztül bujkálni a hátsó traktusban, minden napját megosztva egy általa Kittynek nevezet vékony kis füzetkével, a naplójával.

aki nem ismeri Anne Frankot, annak itt egy kis ízelítő:






Anneliese Marie „Anne” Frank (frankfurt, németország, 1929. június 12. – bergen-belsen, 1945. március) zsidó származású német lány, akit „Anne Frank naplója” címmel kiadott,

 a második világháború idején írt naplójegyzetei tettek világhírűvé.
naplóját, melyben családjáról és barátairól, érzéseiről, meglátásairól, azaz életéről írt, tizenharmadik születésnapjától kezdve vezette 1944. augusztus 1-jéig.

a család Adolf Hitler hatalomra kerülése után menekült el németországból hollandiába. 1942 nyarán Anne nővére, Margot behívót kapott „munkára németországba”.
a családfő, Otto Frank tudta, hogy a behívó deportálást jelent, így már másnap elrejtőztek. Frankék egy másik családdal 25 hónapig bujkáltak Amszterdam belvárosában, Otto cégének hátsó épületében mindaddig, amíg egy máig ismeretlen személy fel nem jelentette őket. a rejtőzőket először westerborkba, majd auschwitzba hurcolták, ahonnan Annét és nővérét, Margot-t bergen-belsenbe vitték tovább. 1945 március első heteiben, a tábor felszabadulása előtt néhány héttel mindketten tífuszban haltak meg. Anne édesanyja auschwitzban lelte halálát. édesapjuk, Otto Frank megmenekült, amszterdamba hazatérvén tudta meg, hogy felesége meghalt a koncentrációs táborban, később a Vöröskereszten keresztül kapott értesítést lányai haláláról. Anne naplóját az egyik bújtatótól (Miep Gies) kapta meg. miután elolvasta lánya személyes gondolatait, többek rábeszélésére 1947-ben adta ki, így lett Anne Frank naplója ismert és világhírű. számos (65) nyelvre lefordították, színdarabot, filmet, operát írtak belőle. az Otto által kiadott első napló nem tekinthető teljesnek (kivett belőle részeket), de halála után (1980) a teljes kritikai kiadás látott napvilágot.



Anne Frank az én személyes hősöm.

a naplóját olvasva mindig keveredik bennem a düh, a bánat, az öröm, és a meglepődés, hogy az ő problémái a mai napig érvényesek a mostani tinédzserek körében is. 
Anne megtanított engem a hitre.
rengetegszer elszégyelltem magam, kezemben tartva a könyvét - 

egy tizenhárom éves lány, aki tudta, hogy meg fog halni, és két éven keresztül élt egy padláson, ahol senkivel sem tudott beszélni a gondolatairól, a gondjairól, és csak az elsötétített ablaküveg mögül nézhette a világot - ez a tizenhárom éves lány tudott hinni.
tudott hinni úgy, hogy közben bombáztak körülötte, romlott krumplit evett, és arra várt, hogy végre megint érinthesse a talpával a kinti aszfaltot.

és mi nem tudunk hinni. a facebook-világ szülöttei vagyunk, hazamegyünk a felikeázott lakásunkba, felhívjuk a barátnőinket a mobiljainkon... és közben elfelejtünk egy csomó értékes dolgot.

Anne megtanított engem arra, hogy meg kell becsülnöm az életem.
hihetetlen bátorságával példát mutat nekem a mai napig.




" Mindenek ellenére, még mindig hiszem, hogy a lelkük mélyén jók az emberek. ” 

" El se mondhatom, milyen nehezen viselem el, hogy sohasem léphetek ki a házból,

s rettentően félek, hogy felfedeznek és agyonlőnek bennünket.
A kilátások nem valami biztatóak. "

" Napközben
állandóan lábujjhegyen járunk és suttogva beszélgetünk, nehogy meghallják a raktárban. "

" Szörnyű érzés a meleg ágyban feküdni, amikor tudom, hogy legkedvesebb barátnőim valahol a szabad ég alatt sínylődnek, ha elgondolom, hogy akikkel szoros barátságban éltem, most ki vannak szolgáltatva a világ legkönyörtelenebb hóhérainak...

És pusztán azért, mert zsidónak születtek!"

" És éjszakánként száz meg száz repülőgép húz el Hollandia felett. A német városok fölé repülnek, s bombáik felszántják a földet. Óránként sok-sok ezer ember pusztul el Oroszországban, Afrikában. Senki sem érzi magát biztonságban; háborúzik az egész földteke, s bár most a szövetségesek győznek, senki sem tudhatja, mi lesz."

" Az éjszaka annyit lövöldöztek, hogy négyszer egymás után összekapkodtam a holmimat. Ma mindent becsomagoltam egy kis bőröndbe, amire menekülés közben szükségem lehet. Anya joggal kérdezte:

- Ugyan hová akarnál menekülni?"

" Emberek, akik rendes körülmények között élnek, nem is tudják, mit jelentenek nekünk, bujkálóknak a könyvek. Az olvasás, a tanulás és a rádió tartja bennünk a lelket. "

" Hét óra. Ijedten felültem az ágyban. Hallottam, hogy Van Daan apával beszél. Előbb azt hittem, betörtek. - Mindent - mondta Van Daan s én úgy értettem, hogy mindent elloptak. De nem, ez egyszer örvendetes hírről volt szó, olyanról, amilyet már hónapok óta, de talán a háború kezdete óta nem hallottunk. Mussolini lemondott; az olasz császár és király vette át a hatalmat. Ujjongtunk. A tegnapi szörnyűségek után végre valami jó újság és... reménység. Az a remény, hogy vége lesz, hogy elkövetkezik a béke. "

" Ha valaki betoppan hozzánk a külvilágból s ruhája még hűvös a széltől, arcát kicsípte a hideg, akkor legszívesebben a párnámba fúrnám a fejem, hogy ne gondoljak rá: Vajon mikor szívhatunk már mi is friss levegőt? De, mert azt nem tehetem, hanem illedelmesen kell ülnöm, ezek a gondolatok igen sokszor, számtalanszor felmerülnek bennem. Hidd el, Kittym, ha az ember már másfél év óta el van zárva a külvilágtól, néhanapján igazság ide, hála oda, nagyon elege van. És hát jó volna biciklizni, táncolni, fütyülni, a fiatalságomat kiélvezni. Erre vágyódom, de senkinek sem beszélhetek róla. Képzeld el, mi lenne belőlünk, ha mind a nyolcan siránkoznánk és fancsali képet vágnánk? Még így is elég sokszor megkérdezem magamban: Vajon akad-e olyasvalaki, aki megértene, akár az üldözöttek fajtájából való, akár más? Aki belátná például, hogy az ilyen kislánynak életszükséglete a hancúrozás? Nem tudom, meghallgatásra találnék-e, de már azért sem beszélnék róla senkinek, mert azon nyomban elsírnám magam. Persze a sírástól megkönnyebbülnék..."

" A bujkálás ma már olyan mindennapos dolog, mint például apa papucsa, amelynek annak idején a kályha mellett volt a helye. "

" Hát csak így tovább; bátorság, majd csak sikerül; mert ha törik, ha szakad, író lesz belőlem! "

" Ugye mondtam már Neked, hogy mindig mást mondok, mint amit érzek? Ezért csúfolnak fiúbolondnak, kacér lánynak, tudálékosnak, regényfalónak. A vidám Anne ezen csak nevet, szemtelenkedik, hányavetin vonogatja a vállát, úgy tesz, mintha mindez nem érdekelné, de bizony a csendes Anne ennek pontosan az ellenkezőjét érzi. Ha egészen őszinte akarok lenni, be kell vallanom, hogy mindez nagyon bánt. Kimondhatatlanul sokat fáradozom azon, hogy megváltozzam, de sajnos, mindig alulmaradok.



A lelkem így zokog: Látod, látod, mi lett belőled: rossz véleménnyel vannak rólad, gúnyos, bosszús arcokat látsz magad körül, nem szeretnek az emberek s csak azért, mert nem fogadod meg jobbik éned tanácsát. Pedig szívesen megfogadnám, de nem megy. Ha csendes és komoly vagyok, azt hiszik, hogy komédiázom s végül kénytelen vagyok tréfával elütni a dolgot, nem beszélve a családom tagjairól, akik ilyenkor biztosra veszik, hogy beteg vagyok, fejfájás és idegesség elleni tablettákat nyeletnek velem, a homlokomra és a nyakamra teszik a kezüket, vizsgálják, nincs-e lázam, érdeklődnek, hogy milyen az emésztésem s megkérdezik, mért vagyok rosszkedvű. Ezt aztán végleg nem bírom: minél jobban megfigyelnek, annál durcásabb és dühösebb leszek, s végül megint felülkerekedik a rosszabbik énem és alulmarad a jobbik. Állandóan keresem a módját, hogyan lehetnék olyan, amilyen lenni szeretnék, és lennék is, ha... nem volnának mások is a világon... "



ez volt az utolsó sor, melyet Anne leírt  naplójába.
nemsokára rajtuk ütöttek, és elhurcolták a családot, Anne pedig fél év múlva meghalt.









fontosnak tartom, hogy a mai fiatalokhoz is eljusson Anne története. a rejtekhely ma már az Anne Frank House-ként funkcionál; a múzeumban mindent megtekinthetünk eredeti állapotban, Anne naplóját is.



Anne most 82 éves lenne.

1 megjegyzés:

  1. Egyszerűen imádom Anne-t. Fantasztikusnak találom az ő életcélját. Szerencsére sikerült "közelebbről" megismernem ugyanis városunkban tartottak róla egy kiállítást és részt vehetem vezető ként..:))

    VálaszTörlés