TERMÉKAJÁNLÓ ESZTERTŐL


Kedves Masnilányok,
többen kérdeztétek az ask.unkon, hogy milyen kozmetikumokat használok. Eddig Ti ajánlottatok termékeket - most rajtam a sor.
Ami a samponomat illeti, teljesen véletlenül akadtam rá erre az Avon termékre. Mivel vékony szálú hajam van, ami hamar lelapul, így ezt használom. Nagyon jó, csak kicsit kiszárítja a hajat, viszont a sok sampon közül, amit kipróbáltam, ez jött be eddig a legjobban.
Hajbalzsamot nem használok, csak egy tízperces hajpakolást teszek fel hetente két alkalommal. Ez a Kallos Latte nevezetű, tejproteines terméke. Nagyon kellemes görög-joghurt illata van, ráadásul selymessé teszi a hajat. A technikám az, hogy nem kenem fel a hajtöveimre, csak a hajvégeimre. Mióta használom, egyáltalán nem töredezik, és nem is vékonyodik a hajam, teljesen megéri, és pár-száz forintba kerül csupán.
A samponon és a hajpakoláson kívül még az Elséve kollagénes volumennövelőjét használom, ezzel szoktam befújni a hajam, mikor törölközőszáraz. Ezután megszárítom, először lehajolok, és az ujjaimmal fésülöm közben a hajam, később kefével, ha elég száraz lett, majd - mikor a végek még nedvesek - felkötöm kontyba.
A sminkcuccaim közül az alapozóm - az Alverde 4 in 1 Color and Care Foundation - az, amire igazából a legtöbb gondot fordítottam, a többi nem igazán érdekel. Az Alverdéhez viszont hű vagyok. Szerencsére egyáltalán nem problémás a bőröm, viszont a szemem néha karikás. Ennek a terméknek bőrnyugtató hatása van, és egyenletesen fed. Úgy szoktam felvinni, hogy előtte bevizezem az alapozószivacsot, így sokkal kevesebb kell, és jobban kap a bőröm levegőt.
Szempillaspirál terén eddig ragaszkodtam az ívelt keféshez, aztán megtaláltam az essence Get big! lashes szemspirálját, aminek bár egyenes keféje van, nagyon jó, ráadásul az ára egy ezres alatt van. Az essence termékek szerintem egyébként elég jók és olcsók is, igazi tinimárka.
Pirosítót és szemfestéket nem használok, de persze mindkettő van, ráadásul Rival de Loop márkájúak. Nem tudom, ismeritek-e a márkát, szerintem tökéletesen ellent mond az olcsó húsnak híg a leve-szólásnak, mivel (a többi márkával összehasonlítva) megdöbbentően alacsony árért kapunk nagyon jó minőséget. Sokáig a sminklemosójukat is használtam, nagyon jó illata van, ahogyan az arctisztító habjuknak is (az arckencék a gyengéim). A körömlakkjaik is nagyon jók, azok közül a fekete és a korallpiros a kedvencem, de van menta-zöld és barna is, mindegyik nagyon jól fed. Egyébként körömlakkban esküszöm a Moyrára is.
Testápolóbólés tusfürdőből a Nivea Angel Star cuccait használom, az illatába szerelmes vagyok, annyira jó : ) Sajnos gyakran kényszert érzek, hogy beleegyek - eddig azért hősiesen ellenálltam -, és az illat mellett nagyon jó hatással van a kiszáradásra hajlamos bőrömre. Egyébként a másik kedvenceim a Balea tusfürdők, a mangós-vaníliás iszonyúan jó, egyébként utálom a vaníliát, szóval ennek a tusfürdőnek a minőségét mutatja, hogy hajlandó vagyok vele kivételt tenni : )
Ezek mellett nagyon szeretem még a Body Shop termékeit - Nancy nagymamámtól minden karácsonyra kapok egy csomaggal, aztán élvezkedem : )
Többen kérdeztétek még a rúzsom és a hajfestékem márkáját. Sajnos a rúzsomét nem tudom, készletben kaptam, viszont találtam egy képet egy hasonló árnyalatról, a Marilyn Monroe-s M.A.C. rúzsnak van ilyen színe (egyébként régóta szeretnék ilyet), a festéket pedig mutatom is:
Egyébként az én hajamon nem ilyen árnyalata van, de ezt használom, nekem bevált. Csak után festeni szoktam vele a lenőtt részt, a többire a fodrászom tanácsára vízzel, vagy samponnal felhígítva viszem fel a festéket, és csupán öt-tíz percre, így nem roncsolja a végeket.
Ezeket a termékeket használom, remélem, ha kipróbáljátok, Nektek is ugyanúgy beválnak majd, mint nekem.
Ha szeretnétek Ti is olyan termékeket ajánlani, ami Nektek bevált akkor írjatok levelet a Masni Facebook oldalára vagy e-mailben a masniblog@gmail.com címre. 
Eszter-Virág

3 megjegyzés:

TIPPEK A TÉLI DEPRESSZIÓ ELLEN

Drága Masnilányok,
annak ellenére, hogy akik állítólag télen születnek, jól bírják ezt a hideg, sötét évszakot, én sajnos hajlamos vagyok a téli depresszióra. Utálom a hideget, a havat, a napsütés hiányát - sajnos igazi szegediként tizenöt fok alatt nekem annyi. 

Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül, így gondoltam, összeszedek Nektek pár módszert a rossz kedv ellen.


Viselj színes holmikat!
Megfigyeltétek már, hogy a téli szezon startolásakor az üzleteket megtöltik a fekete, szürke, barna cuccok? Persze ezek a tél színei, de ettől függetlenül letörnek. A legjobb fegyver ez ellen egy imádni való piros kabát. A piros az egyik legszebb szín. Persze ha nem szereted, vagy nem akarod lecserélni a télikabátod, akkor válassz egy sálat, vagy egy élénk színű pulóvert.


Forralt bor a jó hangulatért 
Én személy szerint imádom a forralt bort, főleg a hideg téli estéken. Nincs annál jobb, mint a legjobb barátaiddal benyomulni a törzshelyetekre, lestoppolni a legjobb asztalt, körbeülni, dumálni, és melengetni a kezeteket a meleg bögrén. : )

Emellett ha nappal megyek valahova, mindig szoktam venni elvihető kávét. A kedvencem a szinte minden metróállomáson megtalálható Princess pékség, ahol nagyjából háromszáz forint egy fél liter macchiato. 

Figyelj oda magadra!
Télen épp annyi kényeztetést érdelünk, mint nyáron - ha nem többet. A napfény hiánya miatt több a pattanásunk, a hajunk gyorsabban zsírosodik, a bőrünk kiszárad, az arcunkat kifújja a szél. Minden héten egyszer keríts alkalmat egy forró fürdőre, amikor kiengeszteled a hajad egy kis hajpakolással, és relaxálsz. Én közben imádok olvasni : )


Csak mértékkel!
Ha télen hízásra hajlamos vagy, és ez zavar téged, akkor a legjobb, ha teszel ellene. A karácsonyi zabálást nem tudod elkerülni, de ha odafigyelsz, és mértékkel eszel, akkor nem fogsz három hét múlva kétségbe esni, hogy a nadrágod mérete S-ről M-re ugrott. Tudom, hogy ez nehéz, én személy szerint imádok enni, de a végtelen kajálásnak is megvan sajnos a maga hátránya. 

Emellett érdemes zöld teát fogyasztanod, ami méregtelenít, ráadásul ha sok folyadékot fogyasztasz, nem leszel annyiszor éhes, mint egyébként. A kiadós téli séták - persze csak jó meleg öltözetben -, pedig mindig jót tesznek, ahogy a friss levegő is.

Nézz vígjátékokat!


Télen hajlamosak vagyunk többet szomorkodni, így a vicces filmek azok, amikre mindig számíthatunk. A világ egyik legjobb dolga szerintem kínai kajával a kézben leülni egy jó film elé a legjobb barátnőnkkel, vagy a pasinkkal. Vígjátékok közül az én személyes kedvencem, amit bármikor hajlandó vagyok megnézni, a Bajos csajok. Egyszerűen mindig felvidít, és sokkal jobb hangosan nevetve átvészelni a telet, a jó meleg szobában, mint a hóesést nézni, és számolgatni, mikor hordhatunk végre megint shortot.
Fontos, hogy pozitív dolgokra gondolj - nézd meg újra a nyári képeket, tedd rendbe a nyári ruháidat, hiszen mindjárt viselheted őket. Nem szabad szomorkodni, nemsokára tavasz! 

Eszter-Virág

2 megjegyzés:

TANÁCSOK A TOVÁBBTANULÁSHOZ

Drága Masnilányok,

mostanában rengeteg olyan kérdést kaptunk tőletek az Askunkon, mely a továbbtanulással, illetve a pályaválasztással kapcsolatos. Sokan nem tudjátok még, milyen irányba menjetek tovább, vagy mit lenne érdemes csinálnotok. Mivel én már túl vagyok ezen, gondoltam, leírok pár tanácsot, hátha tudok Nektek egy kicsit segíteni : )


Az teljesen természetes szerintem, hogy alig tizennyolc évesen még fogalmad sincs, mivel akarsz később foglalkozni, mit akarsz csinálni. Én sem tudtam, csak olyan dolgokban voltam biztos, hogy egyszer majd akarok egy mopszot, és az első lányomat az amerikai nagymamám után Nancynek fogom hívni.

Azt is tudtam, mi nem leszek - matematikus, tornatanár, elektormérnök.
Gondoltam, ez egy jó kezdés lesz, és tényleg az volt, mert ha már tudod, mit nem akarsz csinálni, miben nem vagy jó, és melyik tantárgy az, amit tényleg nagyon utálsz, jelentősen leszűkíti a kört.

Nagyon sokan anyagi szempontból választanak. Ezzel semmi probléma sincs, mert mindenki szeretne jól élni, viszont érdemes belegondolni abba, hogy míg egyes ágak telítettek, más szakmák képviselőiből jelentős hiány van. Én átgondoltam, miben vagyok jó, és úgy gondoltam, hogy olyan irányba megyek majd, és olyasmit szeretnék tanulni, amit élvezni fogok, hiszen nincs annál rosszabb, mint napi nyolc órát úgy lehúzni a munkahelyeden, hogy alig várod a szabadulást.

Ez a legjobb tanács, amit adni tudok: olyat csinálj, amit szeretsz! Ha imádsz rajzolni, nem biztos, hogy a közgazdász-szakon a lehető legjobban éreznéd magad, hiába gondolod úgy, hogy az biztos megélhetést hozna.

Ha jó vagy nyelvekben, akkor nemzetközi tanulmányokat is folytathatsz, ha a humán az erősséged, már rögtön lehetsz bölcsész, újságíró, történész - csak rá kell jönnöd, mi a szimpatikus.

Abba is gondolj bele, hogy a felkapott szakokra - média és kommunikáció, újságírás, andragógia, televíziózás - pont a népszerűségük miatt nehéz bejutni. Nagyon jól utána kell járni a követelményeknek, és mérlegelni. Sajnos rengeteg helyen már nincs államilag támogatott képzési forma - a művészeti karon, ahol én tanulok, sincs -, és a tandíj is nagyon sokba kerül. Emiatt azt is számításba kell venni, hogy nem vesznek fel, és ha felvesznek, lehet, hogy csak költséges helyed lesz, tehát tandíjat kell fizetned.


Ráadásul mindennek van hátulütője - divattervezőként egyáltalán nem biztos, hogy befutsz majd, ügyvédként lehet, hogy nem találsz egyből olyan céget, ahol foglalkoztatnak, tévésként és újságíróként rengeteget kell majd edződnöd.

Ha más városban néztél egyetemet vagy főiskolát, akkor mérlegelned kell, hogy albérletben szeretnél-e lakni vagy kollégiumba. A koleszokba elég nehéz bejutni, én személy szerint miután gimnázium alatt négy évig kollégista voltam, és megtanultam a túléléshez fontos dolgokat - kanállal konzervet nyitni, egy hétig élni ötszáz forintból, és a többi -, illetve immunrendszerem acélkemény lett a napi háromszori menzakoszttól, bármire hajlandó lettem volna, hogy albérletben élhessek.


Szerencsére így is lett, és most már ráadásul önellátó is vagyok. Mindenkinek a saját ügye, hogy dolgozik-e iskola mellett, ismerek olyat, aki igen, és olyat is, aki nem, ez általában függ a szülők anyagi helyzetétől, és attól, hogy Te hogyan gondolkodsz erről. Én többnyire egyedül tartom el magam, néha emgszorulok sajnos, amikor az e-bayen találok pár-ezer egydolláros ékszert, és elkap a gépszíj - még meg kell osztanom rendesen beosztanom a fizetésem, viszont jó érzés, hogy azt a pénzt költöm, amiért én dolgoztam.

Kollégistaként persze állandóan a jövés-menés közepében vagy, nem maradsz ki a spontán bulikból, megtanulsz alkalmazkodni, hiszen másokkal élsz együtt, tehát mindenféleképpen előny.

Sajnos a most érettségizők tovább tanulásának helyzete szerintem egyre kétségbe ejtőbb. Rengetegen mennek külföldre tanulni és dolgozni, a szigorítások miatt egyre kevesebb a hely, és előfordul, hogy sokszor a legtehetségesebb és a legszorgalmasabb tanulók sem tudnak bejutni a felsőoktatási intézményekbe. Leendő televíziósként aggódom az ország és a velem egykorú leendő főiskolások/egyetemisták és a leendő diplomások helyzetéért. Nem akarok elkeseríteni senkit sem, így nem folytatom tovább ezt a gondolatmenetet, ráadásul akármennyire szeretnék, sem tudnék objektív lenni, ha folytatom, így soraimat a következővel zárnám: sok szerencsét kívánok minden Masnilánynak, aki idén érettségizik, felvételizik. Legyen b-tervetek, biztos, ami biztos - bár én azt kívánom Nektek, hogy minden, amibe belekezdtek, sikerüljön!

Ha kérdezni szeretnétek tőlem, |ITT| szívesen válaszolok!

Eszter-Virág

3 megjegyzés:

OUTFIT KEDVENCEIMMEL

Masnilányok,
ígértem Nektek egy outfites bejegyzést, és most be is tartom a szavam. A mostani poszt a csütörtöki szettemről fog szólni.
Habár mostanában nagyon sok feketét viseltem, megint megtaláltam a farmerkabátom, így most ez az aktuális kedvenc darabom (őszinte sajnálatomra a gyönyörű fekete bőrkabátom nem fér be a télikabátom alá, így nem tudom még blézerként sem hordani).


A fehér póló farmerkabáttal mindig bejön, bár kicsit snassz, ezért mint majdnem minden esetben, most is minden a kiegészítőkön múlik. Egyébként ritkán hordok fehéret - nagyon sápaszt - de ha mégis világos árnyalat van rajtam, egy sötét vagy rikító színű ruhadarabbal ellensúlyozom. 

Ez a teljes szett, tetőtől-talpig. Sajnos nagyon siettem, így csak ilyen képre volt időm : ) Korábban már említettem Nektek, hogy szinte sosem hordok farmert, ez a fotó is ékes példa erre. Nagyon figyelek mindig arra, hogy a póló alja megfelelően hosszú legyen - ha túl rövid a póló, szélesíti a csípőnket, ha meg túl hosszú, a combunkat vastagítja.

Mostanában nagyon rákaptam az arany ékszerekre, mint láthatjátok. Szerintem nagyon elegánsak, a fehérrel és a kék színnel pedig egyszerre csajos és vad. 


Ezt a pólót azért szeretem, mert a mintája átlátszó. A volt lakótársam szerezte egy hádában, aztán nekem adta, és én azóta töretlenül hordom : ) Nyáron szakadt farmer shorttal és fekete mellénnyel szoktam kombinálni, elöl mindig betűröm a nadrágba. Emellett szuper a fekete bőrkabátommal. Persze most vettem alá egy fekete trikót, nyáron csak melltartót szoktam, elég sejtelmes, ahogy áttetszik a mintákon.



Ezt a fülbevalót a Westend egyik butikjában boltoltam, ötszáz forintért. Imádom az ilyen szerencsés vételeket, és bár a fotón sajnos nem látszik, de nagyon szép mintája van.



Nemrég írtam a magastalpú bakancsokról, és arról, hogy mennyire favorizálom őket, hiszen a legnagyobb jóindulattal is alulról verem a 162 cm-t. Ezt a bakancsot jóformán ingyen szereztem be még októberben, és azóta hordom - szerencsémre hó- és sárálló. Optikailag nyújtja a lábam, és nagyon jól néz ki, főleg ezzel a szegecses táskával, amit egy Bershka-outletben láttam meg és vettem is meg azonnal.

Eszter-Virág
Kérdéseiteket ide várom!

0 megjegyzés:

AZOK A ZOKNIK...!



Zoknis-harisnyás poszt - mert imádjuk őket! : )





3 megjegyzés:

STÍLUSVÁLTÁS - A BŰVÖS ARANY ÉS FEKETE

Nem tudom, ti hogyan vagytok a stílusváltásokkal, Masnilányok, de én már egy jó párat megéltem.
Nagyjából nyolcadikos koromig teljesen elvoltam az ízléstelenül összeválogatott holmikkal, aztán "alter" lettem, tizenhat évesen retrómániám volt körömcipőkkel és suhogó szoknyákkal, piros rúzzsal. Tizenhét évesen hullámos vörös hajjal a rocksztárimidzs híve voltam még mindig tornacipőben, slimfitben és kockás ingekben. Tizennyolc éves koromban elhatalmasodott rajtam a piros rúzs és az elegancia iránti szenvedélyem - most pedig aranyat hordok feketével.



Az utóbbi időben rászoktam a magastalpú bakancsok és csizmák viselésére. Elég alacsony vagyok - nagy jóindulattal is csak alulról verem a 160 cm-t (gondoljatok csak bele, hogy szoktam ugrálni Kriszti körül, ha megyünk együtt valahova), szóval imádom ezeket a kényelmes lábbeliket : )



A legnagyobb előnyük az, hogy magasítanak, de nem fáj bennük a lábam, mint a magassarkú cipőkben. Optikailag nyújtják a lábat, és szemből észre sem lehet venni a csalást : )

Szerintem a stílus a részletekben rejlik, ezért is imádom még annyira az ékszereket. Másfél éve, mióta tetoválás van a csuklómon, nem hordok karkötőt, csak néha órát - viszont a gyűrűkért és a feltűnő nyakláncokért teljesen odavagyok. Az e-bay az én kincsestáram, mindent megkapok maximum öt dollárért, csak pár hetet kell várni az ékszerekre, és gyönyörűek!

1 megjegyzés: