ÉLETÜNK KÉPEKBEN #4 // ESZTER-VIRÁG


Hiányoltátok az eddig megszokott Instagram-válogatásainkat, így meg szeretném Nektek mutatni az elmúlt pár hetem kedvenc, fontos pillanatait. Mostanában kevesebbet törődöm ezzel a közösségi platformmal, az elmúlt pár napot pedig szülővárosomban, Szegeden töltöttem, hogy erőt és kitartást gyűjtsek. Találkoztam olyan barátokkal, akiket lassan nyolc éve ismerek, gyógyítottuk picit a lelkem, és megpróbáltam rájönni, mi legyen ezután. Nem tudom, Ti személy szerint szoktátok-e nézegetni a saját idővonalatokat, én rendszeresen bóklászom az enyémen, mert olyan képekkel van tele, amik fontosak nekem, életem szép pillanatait gyűjtöm ott, amiket bátran osztok meg a világgal - mert örülök, hogy ilyen szerencsés napjaim vannak. A most következő fényképek közül nem mindegyiket publikáltam, van olyan, amit megtartottam magamnak, de olyan is, amit már láthattatok. Nézzük hát :)








Brush Biussal tartottunk egy csajos napot - így tértünk be a Buddha Original Thai Wok and Coctail Barba is, ahol sokféle szusit ettünk, és megvitattuk az élet nagy dolgait, ahogyan ilyenkor szoktuk. Nagy gyengém egyébként a sushi, imádom az ízeket, bár rossz szokásom, hogy mindent lelocsolok szójaszósszal.






Bius kutyájával, Sütivel régóta nagy barátságban élünk -
sőt, Sütire rá is kereshettek Instagramon a #sütiaceleb hashtagek alatt :D




Emellett pedig főzőcskéztünk is, hiszen én mindig éhes vagyok,
Bius pedig így konyhatündérnek érezheti magát, szóval ilyenkor mindenki jól jár.




Sosem voltam a hangsúlyos szemsmink híve, viszont mióta Bius ilyen szép, füstös make upot gyártott nekem, azóta imádom, nagyon tetszik - és a sok rúzzsal teli év után pedig üdítő egy kis változatosság néha.




Habár az idők változnak, és körülöttem minden felfordult mostanában, egy biztosan megmaradt -
az elvihetős kávé és az 1-es metróvonal iránti szeretetem.




Jártunk a Marie Claire Fashion Daysen is.
Utólag vettük észre, hogy egymás inverz változatainak öltöztünk - nemhiába vagyunk barátok :)




... és Kevin.Murphy hairshow-ján is ott voltunk.






Az elmúlt héten pedig Szegedre utaztam, hogy kiszellőztethessem a fejem.






Igen, ha utazol, akkor vagy magassarkú, vagy bőrönd. A kettő együtt valószínűleg nem fog menni.
Higgyetek nekem.




Krisztinával pedig van pár magas színvonalú beszélgetésünk.




Az új kedvenc zoknimat pedig anyukám szekrényében találtam - hiába, már régóta tudom, hogy ő maga biztosan szuperhős :)

______________________________________________________________________

Eszter-Virág













0 megjegyzés:

LIFE COACHING #6 - AZ ÖRÖK ÉRVÉNYŰ IGAZSÁGOK // ESZTER-VIRÁG



Különbözőek vagyunk - nem csupán megjelenésünk, magasságunk, stílusunk, gondolkodásmódunk, de a szokásaink is különböznek. Mindezek ellenére mégis vannak dolgok, melyek egy az egyben jellemzőek a legtöbb nőre - és amiket nem csupán mi követünk el, hanem ugyanúgy megesnek a szomszédunkkal, a barátnőnkkel, a főnökünkkel és másokkal is. Talán ettől vagyunk igazi nők, talán nem - mégis van pár dolog, mely rendíthetetlenül összeköt minket, mely, ha szóba kerül, mindannyian tudjuk, miről van szó.


1. A SZEMPILLA-REJTÉLY

Biztos vagyok benne, hogy genetikailag van belénk kódolva a szempillafestés közbeni szájtátási-reflex - én legalábbis senkit sem láttam még csukott szájjal sminkelni. Szerintem egyébként ezt azért tesszük, mert úgy érezzük, ilyenkor jobban megfeszül az arcunk és könnyebben odaférünk a pilláinkhoz, és kevesebb bőrfelületet kenünk össze - ennek ellenére akkor is vicces látvány.





2. VONZÓDÁS A KIS, KÖVÉR, SZŐRÖS DOLGOK IRÁNT

... és nem, nem valami fura, perverz játékra gondolok, hanem a babacicákra, babakutyákra, babakecskékre, babamopszokra. Valljuk be, ha egy pasi imádnivaló kölyökkutyust sétáltat, sokkal vonzóbbnak tűnik. Ugyanígy kezdünk el fura hangokat kiadni, ha meglátunk bármilyen aranyos állatkát. Hiába, imádjuk őket. Sajnos ilyenkor általában infantilis hangokat kiadva szorítjuk magunkhoz a szerencsétlent (mi ezt "ölelgetésnek", vagy "szeretgetésnek" hívjuk), egészen addig, amíg az bele nem törődik a sorsába - már csak pár óra, és megszabadulhat tőlünk. Utána pedig kis pofáján mosollyal fog belepisilni a cipőnkbe. Vagy a táskánkba.






3. AZ ÁLOMESKÜVŐ

Még én is - aki sosem volt túlzottan házasságpárti - megterveztem a saját esküvőmet. A Bazilikában tervezek férjhez menni egy sweetheart-szabású Vera Wang ruhában, és utána a gödöllői kastélyban szeretném megtartani a lagzim nagy fehér bazsarózsákkal, és tündérfényekkel. Biztosan szörnyű menyasszony leszek, el fog rajtam uralkodni a megalomániám, láncban fogok dohányozni és mindenkit terrorizálok majd, néha pedig szentimentálisan sírva fakadok. Mindannyian álmodoztunk már arról, milyen lesz az esküvőnk, és valljuk be, biztosabbak vagyunk minden egyes kis részletében, mint abban, kihez is megyünk majd hozzá.






4. AZ EGYETLEN ÉS AZ IGAZI

Ugyanígy hiszünk a Nagy Ő-ben is. Akiből csak egy lesz, de életre szóló. Akit először meglátunk majd, és tudni fogjuk, hogy igen, ő az, Ő az, mert valami megmozdul mélyen a gyomrunkban - biztosan a rohadt pillangók azok -, és csak nézünk, és levegőt is alig kapunk majd. Aki talán rengetegszer fog fájni nekünk, de valamiért mindig visszatérünk majd hozzá, mert mellénk rendeltetett. Nekünk szánták. És ebben rendíthetetlenül hiszünk.






5. A BÁNATZABÁLÁS

Ugyanígy, ha történik valami - vagy havonta egyszer egy bizonyos, kritikus időszakunkat megelőző pár napban -, egyből fittyet hányunk a diétára, az egészséges életmódra, és a boltban a lehető legkalóriadúsabb, leghizlalóbb, legtartósítószeresebb kaják polca felé vesszük az irányt. Persze a zsákmányt a barátnőnkkel fogyasztjuk el, mert ha ketten zabálunk, nyilván sokkal jobb a tudat, hogy egy afrikai család háromheti élelemkészletét tömjük magunkba épp, miközben éppen futhatnánk is. Aztán amikor a kilengésünk tudatosul bennünk, legalább a lelkiismeret-furdalás terhe is könnyebb - hiszen együtt tettétek, és az más. Úgy nem számít.






6. A LEGJOBB BARÁTNŐ

A legjobb barátnőd nem csupán egy barát. A legjobb barátnőd a testvéred, a kritikusod, a haverod, mindened egyben. Összenézel vele, ha az exed szembe jön az új barátnőjével, megmondja, ha nagy a feneked egy ruhában, számára természetes, hogy együtt jártok pisilni, kijavítja az elmaszatolódott szemfestéked, és bárkivel képes szembe szállni a te igazadért. A legjobb barátnő jelenléte életünkben egy olyan pont, amit a férfiak sosem fognak megérteni.






Emellett pedig ott van még rengeteg dolog - a szép dolgok imádata, a cipő- és táskahalmozás, az álmodozás könyvbéli karakterekről, és a vállalhatatlan, nyálas számok szövegeinek teljes fokú ismerete - Ti melyik pontban ismertek magatokra, Masnilányok? :)
_____________________________________________________________________________

Eszter-Virág







1 megjegyzés:

BEAUTY REPORTS - KARIN HERZOG A CSODÁLATOS BŐRÉRT // ESZTER-VIRÁG




Mindig is vonzott a luxus. Szeretem a szépet, szeretem a kiváltságosoknak járó figyelmet, szeretem a kényeztetést. Szeretem a különleges dolgokat, főleg, ha én is rendelkezem ilyesmivel. Szeretem a minőséget - bár sokáig nem engedhettem meg magamnak, vagy nem mindig, ma már én is inkább a minőség, mintsem a mennyiség betartására törekszem. Ezért is örültem, mikor lehetőséget kaptam a svájci luxuskozmetikum-márka, a Karin Herzog termékeinek tesztelésére.







A SZÁRAZ, ÉRZÉKENY BŐR VÉDELMÉÉRT

Kiskorom óta érzékeny, száraz bőröm van, így vigyáznom kell rá folyamatosan. Nyáron kiszárad a hőtől, télen kifújja a szél, repedezik, viszket. Az sem mindegy, mivel sminkelem magam, jártam már úgy, hogy a több ezer forintos, A-listás alapozótól kipattogzott a bőröm, de a jóval olcsóbbat pedig elviselte - hihetetlen, mennyire kiszámíthatatlan.
Arra is nagyon oda figyelek, hogy mivel kenem az arcom. Nappalra már használok hidratáló krémet is - Brush Bius tanácsára -, ahogyan éjszakára is. Emellett hetente egy alkalommal radírozom a bőröm - persze kímélően -, használok arcpakolást és olaj alapú ápolókrémet is.
Arra is rászoktam, hogy hetente egyszer pihenőnapot tartsak - bár minden éjszaka lemosom a sminkem, kell pár olyan nap is, amikor smink nélkül, csak egy nappali krémmel az arcomon mászkáljak.






AZ ÉJSZAKAI VÉDELEM

A Karin Herzog-tesztelést egy éjszakai bőrápoló csomaggal kezdtem. A kozmetikumokat - az éjszaka sötétjéhez híven - stílusos bársonyneszeszerbe bújtatták, melyhez helyes kis tükör is járt, ami, tekintettel arra, hogy rögzítve van a csomaghoz, biztosan nem fog elveszni egykönnyen.








Amit a csomag tartalmaz:
  • Száraz bőrre való 'Additional Sweet' hidratálókrém - alkalmazható magában, vagy kombinálható más Karin Herzog-termékekkel is
  • Oxigéntartalmú 'Vita-A-Kombi 1' éjszakai krém
  • ecset

Bizony, a Karin Herzog különlegessége, hogy az arckrémeket nem a kezünkkel, hanem a csomagokhoz mellékelt ecsettel vihetjük fel az arcbőrünkre. Ez nem csupán higiéniai szempontból előnyös, hanem adagolás szempontjából is. Szerintem ez nagyon praktikus és profi megoldás, számomra nagyon szimpatikus. Használat után pedig elég áttörölni az ecsetet tonikos vízzel, pár perc alatt megszárad, és legközelebb is használhatjuk.






Első lépésként alaposan megtisztítottam az arcbőröm, megszabadítva azt az egész nap összeszedett szennyeződésektől, na és persze a sminktől is. Arctisztítás után én speciel még átmosom vízzel az arcom, és egy steril kendővel szoktam letisztítani. A teljesen száraz bőrre ezután ecsettel vittem fel az oxigéntartalmú 'Vita-A-Kombi 1' hidratálót.






Nekem egy ekkora kis adag is elég szokott lenni - amit pedig imádok, hogy a krém nem csupán könnyen eloszlatható, kellemes állagú, hanem miután az arcbőrömre felkerül, enyhén bizsergető érzéssel juttatja az oxigént a pórusaimba. Egyrészt pozitív visszajelzés, hogy a hatás tényleg kézzel fogható, másrészt pedig az enyhén masszírozó érzés nagyon kellemes.






Általában várni szoktam pár percet, majd utána jöhet a következő kör - megtisztítom az ecsetet, megvárom, amíg megszárad, végül pedig felviszem az Additional Sweetet a szemkörnyékemre. Az Additional Sweet szintén tartalmaz oxigént, emellett ránctalanító hatása is van, nem utolsó sorban pedig a szem alatti duzzanatok és karikák ápolását is tökéletesen elvégzi, így reggel nem úgy kelsz fel, mint akit agyon vertek - még akkor is, ha pont úgy érzed magad -, az arcod kisimult és puha lesz, a bőröd pedig finom és mélyen hidratált.






ÖSSZEGZÉS

Bár eleinte kicsit szkeptikusan álltam az oxigéntartalom-dologhoz - én az a tipikus hiszem, ha látom-alkat vagyok -, azt kell mondjam, pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam csak, főleg így többszöri használat után. A neszeszert különösen imádom, mert az esti rituáléhoz még a fürdőbe sem kell kimennem, ráadásul én mindent imádok, amiben tükör van, emellett pedig a praktikus tárolás híve vagyok.
Az egyébként száraz, érzékeny bőrömet pedig kitűnően ápolja a készítmény, szóval 5/5.

A Karin Herzog-termékek széles választékát itt tudjátok megnézni.

BEAUTY REPORTS-rovatunk előző bejegyzését itt olvashatjátok - a következőben pedig sminktippeket hozok Nektek a tökéletes cicaszem elkészítéséhez :)

_______________________________________________________________________________

Eszter-Virág





3 megjegyzés:

BEAUTY REPORTS - A HAJ VÉDELMÉBEN // ESZTER-VIRÁG




Kiskorom óta dús, de vékony szálú, finom textúrájú babahajam van, ami azon kívül, hogy nagyon selymes és puha tapintású, másra nem igazán jó, így minden nap megküzdök vele. 
Alapjáraton a hajam sötétszőke, viszont másfél hónappal ezelőtt leblansoltattam, és tervezem még világosabbá tenni. Nyilván ezek az eljárások nem igazán javítanak az állapotán, így nagyon igyekszem ápolni - ráadásul itt a tél is, így fokozottan ügyelek a hajam védelmére.



Az évek során rengeteg terméket próbáltam ki - márkától, árkategóriától függetlenül, és míg korábban inkább az anyagiakra fordítottam figyelmet, most már úgy gondolom, ha az egészségünkről és a szépségünkről van szó, érdemesebb mélyebben a pénztárcánkba nyúlni, hiszen a külsőnkbe mindig hosszú távon fektetünk be. Emiatt tettem le például az otthoni hajfestésről is - inkább elmegyek fodrászhoz, és másra költök kevesebbet, de szakemberre bízom a hajam. Pontosan emiatt gondolom azt is, hogy érdemes olyan kozmetikumokba és hajápolási termékekbe befektetni, amit például szakemberek is használnak, viszont lakossági szinten is elérhetőek - annak ellenére, hogy ezek drágábbak, nekem személy szerint sokkal jobban beváltak.





A FÜRDŐKÁDAM SZÉLÉN

Alapvetően nem használok sok terméket, mert a túlságosan sok ápolótól, balzsamtól, waxtól, habtól, és társaitól elnehezül a hajam. Emellett arra is mindig figyelek, hogy egy termékcsaládból válasszak, így a hatóanyagok sem lépnek káros mellékhatásba egymással - éppen ezért érdemes minden vásárlás előtt áttanulmányozni az apróbetűs részeket a flakonok hátulján.







Ami a sampont és a hajbalzsamot illeti, a TONI&GUY Hair Meet Wardrobe AW14-es limitált szériájú kollekciójának termékeit használom, melyek design-ját a Marchesa tervezői álmodták meg. Nyilván elsősorban nem a csomagolás számít, hanem a minőség, én pedig mindkettővel elégedett vagyok.
A kifejezetten károsodott hajszerkezetet újjáépítő sampont és balzsamot nem csupán azért imádom, mert mióta ezt használom, nem vékonyodik a hajam, hanem mert az illata mindig a szalonokat juttatja eszembe :) Külön plusz pont, hogy az állaga is nagyon kellemes, és nem kell hússzor kiöblíteni a hajból, mint sok más terméket.







Szeretem, ha fixálva van a hajam, és azt is, ha szépen fénylik, így hajfényt is használok rá. Évekig utáltam az ilyen termékeket, mert elnehezítették és zsírosították a hajam, viszont a TONI&GUY terméke ennél trükkösebb, mert törölközőszáraz hajra kell felvinni, majd hideg levegővel beszárítani a hajat. 
A technikám egyébként nagyon vicces - ha már elég száraz a hajam, fújok párat a levegőbe, majd a permet alatt futkosom egy picit fel-le, és így egyenletesen eloszlik (parfümözni is így szoktam magam egyébként). Utána pedig következhet a beszárítás, közepes méretű körkefével.







Ha van olyan, hogy valaki hajpúder-függő, akkor az biztosan én vagyok. Reggelente csak szórok egy picit a hajtöveimre, bedörzsölöm a port az ujjaimmal, és az eljárásnak köszönhetően akkora volumene lesz a hajamnak, mintha Pom-Pom ülne a fejemen :) Nem csupán akkor szokott jól jönni, amikor nem volt időm hajat mosni, hanem hajmosás után is használom néha, ha nem tudom, vagy nincs kedvem beszárítani a hajam. Sajnos a készletem fogyóban van, így minden nap egyre inkább kétségbe esem :)



AMI MÉG FONTOS
  • hajmosás után ne dörzsöljük a hajat törölközővel - először csak tekerjük azt köré, és óvatosan nyomkodjuk ki a nedvességet
  • mindig érdemes hajvégápolót használni, akár száraz hajra is
  • sose szárítsuk a teljesen nedves hajat, mert azzal másodpercek alatt tesszük tönkre
  • rengeteg olyan alapanyag található minden átlagos háztartásban, melyekből csodás hajpakolásokat készíthetünk - méz, ricinus- és olívaolaj, tojás, élesztő... 
  • hiába növeszted a hajad, havonta egyszer akkor is érdemes visszavágatni, hogy legyen ideje regenerálódni

_______________________________________________________________________________

Korábbi, hajápolással kapcsolatos bejegyzések itt


Eszter-Virág






0 megjegyzés:

HOME INSPIRATION // ESZTER-VIRÁG



  Több, mint egy éve élek a mostani lakásomban, melynek jelenlegi állapotát és berendezését az egyik barátom úgy jellemezte, mint "a francia cirkuszi primadonna öltözője". Nagyon szeretek egyébként itt lakni, mivel gyönyörű a hely, és szép a lakás, ráadásul érződik a szobámon a "Meyerség", ráadásul életemben kábé először éltem ennyit egy helyen egyhuzamban. Most viszont eljutottam oda, hogy változtassak pár dolgon - a mostani bejegyzésbe a kedvenc inspirációimat gyűjtöttem össze.


A KEZDET

  Bár már többször kértétek, hogy mutassam be a szobámat és a lakást, ahol élek, sosem tettem ezt, mert mindig valahol félkésznek éreztem a berendezést. Valahogy sosem tudtam rászánni egy teljes hétvégét, vagy időm nem volt rá, vagy keretem, valami mindig történt. Egyébként így is imádom, ahogy most van, viszont szükségem van ezen a téren is a változásra.

  Alapvetően fontos volt számomra, hogy teljesen fehér legyen a szoba és minden bútordarab - a púderrózsaszín ágynemű a kivétel ez alól, amit egyszerűen imádok. Emellett szeretem a ruháimat úgy elrendezni a sztenderdemen, hogy tényleg szépen mutassanak - így dekorációnak használom őket.
Szeretem a személyes dolgokat is, így minden, ami fontos, kikerült a falra. 









AMIRE SZÜKSÉGEM VAN

... az az, hogy a baldachinom rendesen fel legyen fúrva, ebben fog nekem segíteni jövő héten az egyik kedvenc fess fiatalemberem. Emellett pedig kinéztem magamnak egy csodás, királylányos ágykeretet. Már megvan hozzá a púderrózsaszín ágynemű meg a tündérfények, így már csak az inspirációs képeket nézegetve kell pár napig csorgatnom a nyálam. Nézzétek csak, milyen gyönyörűek:








AMI A FALRA KERÜL

Nagyon szeretem emellett a mutatós dekorációt is, ahogyan a saját fotóimon is látszik. Kerestem is pár DIY-ötletet, szóval ezekkel fogok piszmogni majd a következő hétvégén, ha lesz időm. Ajánlom bátran mindenkinek, nem kell hozzá más, csak egy kis kézügyesség, és selyempapír!




Ezt például fehérben tervezem kivitelezni, a folyamatról bejegyzést is tervezek majd készíteni - és szerintem nem szív alakút fogok, hanem egy hatalmas négyzetet, képkeretként - bele pedig a polaroid fotóimat tervezem elhelyezni. Szerencsére nagyon sok emlékem van, amit megörökítek - mindent igyekszem megőrizni, így nagyon sok olyan fotóm van, amitől elérzékenyülök, vagy ami azonnal felvidít. Ezek nagy részével az Instagram-profilomon találkozhattok egyébként. :)





Ezt a csodaszép szívecskés dekorációt szerintem egyszerű tortaalátétből - nem tudom, ez-e az ofisöl neve, tudjátok, arra a szép csipkeszerű papírra gondolok, amit a sütemények alá tesznek fancybb helyeken - is kivitelezhető. Azt még nem tudom, honnan fogok ilyet szerezni, szerintem megkérdezem egy cukrászdában, ráadásul egy papírból több szívecskét is ki lehet vágni.



KEDVENC DIY-INSPIRÁCIÓIM











Remélhetőleg a következő egy hét alatt megleszek/megleszünk mindennel - majd bemutatom Nektek a fokozatokat. Én nagyon várom, és szerintem gyönyörű lesz a végeredmény. Ha pedig valaki szintén kedvet kap egy kis lakberendezéshez, fogjon bele bátran - nincs jobb érzés, mint olyan helyen élni, amit tényleg imádunk, nem? :)

_________________________________________________________________________________

Eszter-Virág








5 megjegyzés:

MEYER IN THE KITCHEN #1 // ALMÁS-FAHÉJAS ZABKÁSA



  Valljuk be, szarul főzök. Valahogy mindig megtaláltam életem során az olyan úriembereket, akik jártasak voltak a gasztronómiában, így nekem a "közös főzőcskézés" valójában mindig is azt jelentette, hogy a pulton támaszkodva ültem és rozét vedeltem, míg a férfim sürgött és forgott. Amikor pedig magamnak kellett volna készítenem valamit, inkább rendeltem, vagy beültem valahova - így mindig ügyesen kikerültem, hogy a kávéfőzésen kívül másra is kelljen használnom a konyhámat.


  Na de elértem azt a bizonyos huszonegy éves kort, amikor az ember úgy dönt, hogy oké, itt a sztori vége. Vágjunk bele, nézzük meg, miket tudunk mi is kotyvasztani. Elsősorban egyébként olyan kaják receptjét kutattam fel, amik nem igényelnek nagy hozzáértést - szóval aki abban reménykedik, hogy a cordon bleu-vel kezdjük, az most zárja be a böngészőjét.
Szempont volt az is, hogy viszonylag egészséges étel legyen, mivel próbálom ezt az életmódot továbbra is fenntartani. Emellett pedig törekszem a változatos étkezésre is.





ALMÁS-FAHÉJAS ZABKÁSA

  Állítólag nem egy vaszizdasz, de égettem én már oda rántottát, úgyhogy én biztosan nem vagyok az az ember, aki "könnyűnek" minősíti csak úgy bárminemű étel elkészítési módját. Meg úgy egyébként is, múltkor répás hamburgernek néztem a lazacos bagelt, szóval hozzáértésem a nulla alatt van. De lássuk azt a zabkását. :) Ami kell hozzá:


  • 20 perc szabadidő
  • 25 g zabpehely
  • 100 ml tej (én 2, 8 %-osat használtam)
  • 100 ml víz
  • egy csipet só
  • alma (én 1 db-ot használtam, de a mennyiség ízlés kérdése) lereszelve
  • őrölt fahéj - ízlés szerint




Elkészítési mód:
  • Öntsük a vizet és a tejet egy lábasba, és adjunk hozzá egy csipet sót, majd forraljuk fel.
  • Öntsük hozzá a zabpelyhet, majd 10 percig főzzük - lényeg, hogy összesűrűsödjön.
  • Ezután húzzuk le a tűzről, és adjunk neki 10 percet, hogy magába szívja a zab a tejet.
  • Én ezalatt reszeltem le az almát. A héját speciel rajta hagytam, ez is egyéni ízlés kérdése, van, aki hámozottan szereti, más nem, lényeg, hogy mossuk meg alaposan, mielőtt bármit is kezdenénk vele :)


  • A reszelt almát adjuk hozzá a már összeállt kásához, és ízlés szerint adjuk hozzá a fahéjat.
  • Aztán együk meg jóízűen.




Egyébként elmondom, az eredmény meglepően finom volt, és közben nem gyulladt fel semmi sem, így bátran ajánlom mindenkinek az egyébként kevesebb, mint 1 000 forintból kihozott recept elkészítését.

A recept költségei:
  • Farmer tej, 2,8 %-os / 189,- Ft
  • Hahne 500 g zabpehely (nagy szemű) / 319,- Ft
  • Horváth Rozi őrölt fahéj / 99,- Ft
  • 2 db alma / 79,- Ft

Jó étvágyat!
________________________________________________________________________________

Eszter-Virág





1 megjegyzés: