BEAUTY REPORTS #4 - A NO MAKE UP AZ ÚJ MAKE UP // ESZTER-VIRÁG



Nyolcadikos lehettem, amikor elkezdtem sminkelni magam. Akkor már rám hagyták a szüleim, így nagyon magabiztosan szabadultam rá a szempillaspirálra - többek között -, hogy aztán összecsomósodott fekete maszat alól pislogjak a külvilágra. A napi rutinom része volt az alapozó, a pirosító, a szemhéjtus és a szempillaspirál használata. Ma már sírva röhögök mosolygok ezeken, de hát akkor még a frufrumat is magamnak vágtam, és úgy egyébként is, 2006 az 2006 volt.





Meg az előnyös, igényes képek korszaka.


Utána elhagytam a szemhéjtust, majd váltottam a vörös rúzsra, melyet notóriusan, éveken át viseltem - nélküle meztelennek éreztem magam. Úgy éreztem, ha nincs rajtam, nem fognak észrevenni az utcán, és jelentéktelen leszek. Ma már tudom, hogy ez elég nagy hülyeség, de legtöbben szeretjük az önbizalmat társítani valamihez - legyen az egy outfit, kedvenc pár cipő, frizura, vagy, mint esetemben, a rúzs.






Most pedig - talán azért, mert macerásnak tartom, ha kisminkelve megyek fotózásra és lemosatják velem, és talán azért is, mert ismerek valakit, aki szerint egy nő smink nélkül a leggyönyörűbb - az én make up-om a no make up. Nappalra csupán egy egyszerű arckrémet használok - semmi színezés, semmi alapozó, semmi korrektor. Ehhez jön még egy ajakápoló, és kész - sokkal kevésbé problémás így a bőröm, tud lélegezni, és jó érzést kölcsönöz a tudat, hogy természetes vagyok.







Az elmúlt hetekben jöttem rá arra, milyen könnyen is esünk bele az aktuális szépségideál elvárásainak csapdájába - még akkor is, ha azt hisszük, ennél jóval okosabbak vagyunk. Annyira erőteljesen vágyunk arra, hogy ugyanúgy nézzünk ki, mint mások, hogy kövessük a tömeget, hogy minden reggel tökéletesen induljunk el otthonról, hogy nem gondolunk bele, pont azért születtünk különbözőnek, hogy így éljünk. Vagy ott a másik véglet - amikor annyival különlegesebbek akarunk lenni másoknál, hogy a végén már nem a saját magunk javított verziója leszünk, hanem teljesen más.


Azt hiszem, az igazi nő nem a magassarkúnál kezdődik. Nem is a tökéletes szájkontúrnál, vagy a mértéktelen, Yves Saint Laurent-i eleganciánál, melyet annyira irigylünk - hanem ott, amikor valaki egy lepattant boyfriend nadrágban, tornacipőben és a kezében egy undok kis nejlonszatyorral, smink nélkül is olyan hatást gyakorol ránk, amit nem tudunk elfelejteni.
Nem a férfiakra, hanem ránk, a többi nőre - hiszen mi nem az uraknak, hanem egymásnak öltözünk. Minden mozdulatunk, arckifejezésünk, minden ruhadarabunk, egész valónk a cipőnk orrától a gondosan spirálozott szempilláinkon keresztül a beállított hajunkig arra hivatott, hogy a többi nőnek bizonyítsunk vele.


Van valami abban az unalomig ismételt közhelyben, hogy a szépség belülről fakad - hogyha megtanuljuk elfogadni a saját arcunkat, meglátni magunkban a szépet, akkor az életünk is könnyebb lesz picit. Nem azért, mert megkíméljük magunkat a reggeli plusz tíz-tizenöt perc (kinek mennyi) sminkeléstől, és nem is azért, mert kozmetikumaink lényegesen tovább maradnak meg - hanem mert nincs annál jobb érzés, mint reggel úgy nézni a tükörbe, hogy azt gondoljuk: "jó vagyok így", és arcot mosunk, mint azt gondolni, hogy "uramisten, arcom, mint egy elcsapott oposszumé", és nekiállunk megváltoztatni vonásainkat.
A szépséget nem kell kiemelni ahhoz, hogy észrevehető legyen - ha megtanuljuk észrevenni magunkban a szépet, másban is ugyanígy észrevesszük majd, és fordítva is.





Úgyhogy szeressétek magatokat, lányok. Szeressétek magatokat smink nélkül és a többi felesleges külsőség nélkül, amitől azt hiszitek, még szebbek vagytok. Lehet, hogy a világ azt várja el tőlünk, hogy tökéletesek, szórakoztatók, strapabírók, intelligensek és gyönyörűek legyünk, de mi mit várunk el magunktól?

Én azt, hogy úgy szeressek a saját testemben, a saját bőrömben élni, ahogyan vagyok.

És Ti?

__________________________________________________

Eszter-Virág




8 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon sok időbe telt, mire eltudtam fogadni magam. Ennek persze meg volt az oka, ami még általánosban indult, és a gimiben csak folytatódott.
    Végül a szalagavató és a ballagás után, amikor megszabadultam a 'démonjaimtól', szépen lassan ez elkezdett változni.
    Lassan, de biztosan elkezdtem magam normálisnak, majd később szépnek látni. Persze a mai napig van olyan, hogy senki ne nézzen rám, senki ne szóljon hozzám, mert úgy nézek ki mint aki most mászott ki az árokból.. :DD -legalábbis én így érzem magam-
    Többségben egész magabiztos vagyok már {világéletemben küzdöttem a önbizalmammal}.
    Van ugyan, hogy smink kell ehhez, néha több, néha kevesebb, de már a 'tiszta, natúr arcomat' is eltudom fogadni olyannak amilyen. :)
    Ma már tudom, hogy nem lehetetlen, de szerintem fontos, hogy mindenki a saját tempójában jöjjön rá erre, és szép fokozatosan fogadja el magát, ne kelljen erőltetni semmit.

    Már régóta követem a blogot, de már a kezdetektől fogva Te számomra gyönyörű vagy. Erős. Lenyűgöző. Hihetetlen. Csoda. Kicsit nehéz szavakba önteni.

    Bocsánat a kisregényért. ^^;
    Nico.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, amit leírtál - mind a nekem szóló, személyes részét, és mind a saját tapasztalataidat is, tényleg. Örülök neki, hogy most már jobb a helyzet, és nagyon remélem, hogy így is marad - vagy még jobb lesz!

      Szép napot kívánok neked, puszillak :-) Amit pedig nekem írtál, nagyon megmelengette a szívem, el is mentettem!

      Eszter-Virág

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Örülök neki, ronizana! <3

      Eszter-Virág

      Törlés
  3. Azért bizonyos kor után már elkél egy kis szépítő smink (ha nem is más, csak egy kis bb krém és pirosító), de alapvetően egyetértek veled. Nem kell ahhoz fél kiló vakolat/kiskosztüm/10 centis tűsarok, hogy nőnek érezhesse magát az ember.:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép, tiszta az arcod! Te smink nélkül is tényleg gyönyörű vagy :)

    VálaszTörlés
  5. nagyon jó kis bejegyzés lett, s nagyon tetszik, elgondolkodtat :)
    bár én sem békéltem meg magammal, ahogy az első hozzászóló mondta, engem is az általános iskolai és gimis évek alatt bántottak a legtöbbet s azt hiszem nehéz kiheverni ezeket.. most próbálom elfogadni magam, úgy ahogy, hisz -14 kilót sikerült leadnom, de még mindig úgy érzem, hogy nem vagyok elég jó... nehéz ez a megbékélés :)

    VálaszTörlés