MUST HAVES FOR US


 Az elmúlt huszonkét évem során rengeteg stílusváltáson, hajszínen, korszakon estem át. Voltam "alter", majd pin up-lány, átéreztem a grunge-ot, ahogyan az oldschool hip hopot is, hordtam talpig feketét, imádtam a vintage eleganciát és szerettem a pasztellt is. Tizenhat évesen szőkéről vörösre váltottam, aztán fehérre. Voltam fiúsan pixie, viseltem hosszú, hullámos póthajat, és persze bevállatam az ombrét is.
Most pedig - mindezek után, és gyanítom, hogy még sok más hasonló "megújulás" előtt - úgy gondolom, hogy bár folyamatosan változunk, ahogyan a körülöttünk lévő világ is, mindig volt pár dolog, amihez rögeszmésen ragaszkodtam. Nem is tudom megfogalmazni, hogy azért-e, mert egy ötéves kislány és egy nyolcvanhét éves díva lelke (és ízlése) él bennem, vagy mert úgy érzem, bárhova is vet az élet, ezek mindig biztosak, egy fontos - ezek nélkül nem érezném magam nőnek.





EGY KLASSZIKUS VÖRÖS RÚZS

A vörös rúzs nem csupán az elegancia, a nőiesség megtestesítője, de mindenkinek jól áll valamelyik árnyalata - a sötét tónusokkal rendelkezőknek a bordót ajánlom, a hozzám hasonló Hófehérke szőkéknek pedig a cseresznyepirosat vagy a korallt. Ha nem is használjuk napi rendszerességgel, mindannyiunknak szüksége van egyre, hogy előidézze a bennünk élő dívát.





EGY BEVÁLT ARCKRÉM

Hétköznap nem szeretem túlzottan sminkelni, mert ha ki vagyok festve, nagyon idegennek és furcsának találom a saját arcom - ez elég ironikus, hiszen korábban dolgoztam sminkmodellként is. Szeretek kísérletezni, főleg mostanában, ennek ellenére a természetesség híve vagyok.
Pont emiatt tartom fontosnak a helyes, gyakori bőrápolást a megfelelő minőségű termékekkel. Nem elég sok folyadékot fogyasztani, és minden nap lemosni a sminkünket lefekvés előtt - fontos, hogy legyen egy szuper arckrémünk, akár éjszakai, akár nappali, ami hidratálja és feltölti bőrünket.
Én speciel jelenleg egy Adrienne Feller-terméket használok - később lesz róla külön bejegyzés is, nagyon szeretem. Próbáltam már a Himalaya Herbal és a Karin Herzog termékeit is, de a Garnier éjszakai krémeivel is elégedett vagyok.





EGY KÖNTÖS, AMIBEN KIRÁLYNŐNEK ÉREZHETED MAGAD

Mindig is közel állt a szívemhez Blair Waldorf és az ő köntöstára, így én is beszereztem magamnak egy pár szaténcsodát. Elég változatos helyeken botlottam bele ilyesmikbe - van secondhandből, Inditex-üzletből és a mamám szekrényéből is. Lényeg a lényeg, hogy imádok benne leftetni otthon - akármilyen rég is mostam hajat, és akármennyire is nyomorult a reggel, legalább az outfitemet szeretem, így mindig feldobja a napom.
Aki igényli, kombinálhatja hozzá illő fehérneművel, hálóinggel, papuccsal, az otthoni hálóviseletek és kiegészítőik tárháza igazából kimeríthetetlen.





EGY ELEGÁNS TÖLTŐTOLL

Tizenkét éves koromban kaptam életem első töltőtollát, egy Jordi Labanda márkájút. Szegeden nagyon menő volt egyébként, mindannyian azt használtuk, de csak nekem volt töltőtollam - az anyukám azt mondta, ha író akarok lenni, szükségem van egy komoly tollra, én pedig úgy gondoltam, ha anya azt mondja, akkor biztosan, így kaptam egy gyöngyház rózsaszín töltőtollat, az oldalán egy vörös hajú, trapéznadrágos lánnyal (így utólag visszagondolva kifejezetten ízléstelenül voltak stylingolva a termékeken szereplő figurák).
Mindenkinek szüksége van egy elegáns tollra, mellyel aláírhat.






EGY PÁR TÖKÉLETES PUMPS

Nehéz ideális magassarkút találni, az biztos - viszont szerintem igenis megéri a tökéletes pár cipő keresésébe energiát fektetni. Sosem attól kényelmetlen egy cipő, hogy magas a sarka - általában a dőlésszög az, ami ezt meghatározza. Egy pár tökéletes magassarkú pedig ruhatárunk jolly jokere lehet, és ha még kényelmes is, akkor már igazán nem is álmodhatunk többről.
Én személy szerint imádom a pumpsokat, nadrággal, ruhával, szoknyával viselni egyaránt, és az biztos, hogy szenvedélyem irántuk sosem fog csillapodni.
Ha van egy tökéletes magas sarkú lábbelid, mely komfortos, és amiben nem feszengsz, már nagyobb magabiztossággal vághatsz neki mindennek - arról nem is beszélve, hogy gyönyörű, hosszú lábakat varázsol.





EGY NAPSZEMÜVEG - NEM CSAK DERŰS IDŐKRE

Anna Wintour pontosan tudja, mekkora jelentőséggel bír egy jól megválasztott napszemüveg - nem csak eleganciát kölcsönöz megjelenésünknek és öltöztet, de ápol és eltakar.
Ahogyan Eszter barátnőm is mondta nekem egyszer: "sunnies are the new make up", azaz "a napszemüveg az új smink".
Ne feledkezzünk meg persze arról sem, hogy nem csupán stílusos kiegészítő, de a szemünket is óvja a káros napsugaraktól, így nyárra mindenképpen szerezzünk be legalább egy ütős darabot.
Vagy harminchetet, ahogyan én tettem - ajánlom mindenkinek a vintage bolhapiacokat, a nagymamák szekrényeit és a kínai üzleteket, fillérekért lehet csodálatos darabokhoz jutni (persze meg kell hagyni, hogy ezek nagy része nem UV-szűrős).





EGY FARMER A HÉTKÖZNAPOKRA

Bár sokáig bojkottáltam őket, ma már ruhatáram alapdarabjainak minősülnek a farmereim. Megtanultam őket elegánsan viselni, szerencsére ma már nem néznek ki egy munkahelyről sem, ha egy klasszikus, skinny darabot fehér inggel és magassarkúval párosítasz - ráadásul ha van esti programod, ez általában arra is kényelmes és megfelelő outfit.
Nemhiába eltörölhetetlen és egyedülálló a farmer, egy szezonból sem hiányozhat. Viselhetjük őket bármikor és bármivel, kényelmesek és könnyen kombinálhatók - kell ennél több?





'SISTER FROM ANOTHER MISTER' - EGY IGAZ BARÁT

Az életünk mindig tele lesz félidegenekkel, haverokkal, jó ismerősökkel, és álbarátokkal - viszont fontos, hogy azt a pár embert, aki évek óta kitart mellettünk, becsüljük meg. Én sajnos naiv vagyok, és sokszor segítettem olyanoknak, akiknek nem kellett volna, szeretek hinni az emberekben és szeretek bízni másokban. Remélem, hogy mindezek ellenére ez a képességem sosem fog elveszni.
A legjobb barátnőm 14 éves korom óta kísér engem. Nagyon viccesen nézünk ki együtt - neki derékig érő sötétvörös raszta haja van, tarisznyát hord, és egy igazi hippi hatalmas szívvel, optimizmussal és hihetetlen lelkierővel.
Végignézte minden ámokfutásom, ő a legnagyobb kritikusom, és az elsők között van, akit felhívok, ha történik valami. Meg minden nap. :-)
 Nyolc év telt el azóta, más városba mentünk egyetemre, megismerkedtünk másokkal is, ő lediplomázott bölcsészkaron, én blogger lettem - viszont abban a pillanatban, amikor az ágyán ülünk megint, mint nyolc évvel ezelőtt a szentesi kollégiumban, érzem, hogy megint otthon vagyok. Minden változott, és mi a legtöbbet - mégis a kettőnk közt lévő csend pont olyan, mint régen volt.





EGY VAGY TÖBB PÉLDA, AMI MOTIVÁL

Van ez a mondás, ami egyre inkább terjed az Interneten - 'Work until your idols become your rivals', azaz 'Küzdj, amíg a példaképeid a riválisaiddá nem lesznek'.
Egyet is értek vele, meg nem is - én személy szerint, ha példaképként tekintek valakire, sosem fogom magam ugyanannyira jónak tartani, mint ő, ennek ellenére elismerem a motivációt.
Fontos, hogy mindig legyen legalább egy cél - függetlenül attól, hogy ez hosszabb vagy kisebb távú -, ami miatt érdemes reggel felkelnünk, ami hajt minket előre, és ami átsegít minket a nehezebb napokon. Nekünk, nőknek pedig ez még fontosabb.





Mindenkinek más és más dolgok kellenek ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében - ezek, amik az én komfortérzetem mindig biztosítják. Apróságok, mint egy töltőtoll, vagy egy vörös rúzs, és elengedhetetlenek, mint némi határozottság, egy magassarkú és egy igaz barát - és szükségem van rájuk.


Nektek milyen must have-jeitek vannak?


Eszter-Virág

_______________________________________________









1 megjegyzés:

LIFE COACHING #11 // PÁR SZÓ RÓLUNK


  Ez a bejegyzés egy rendhagyó LIFE COACHING-post lesz.
Rendhagyó bejegyzés munkáról, hétköznapokról, mindarról, ami egy blogger életét - az én életemet - valóban körbelengi. Rendhagyó bejegyzés lesz zaklatásról, névtelen levelekről, és arról a pontról, melyet mindannyian - akik hozzám hasonló életet élünk - elértünk már.


  Lassan tíz éve vagyok blogger. Tizenhárom évesen kezdtem el írni, speciel mindenről - életről, szerelemről, mindennapokról, iskoláról, célokról, arról, ami egy átlagos tizenhárom éves lányt érdekelhet. Akkor már tudtam, hogy a szentesi drámaira szeretnék járni - azt viszont még nem, hogy másfél év múlva találkozom majd az első szerelmemmel, akivel négy évig leszek együtt, vagy hogy egyszer televíziózást tanulok majd, otthagyom a főiskolát, mert nem lesz más választásom, vagy hogy szerelmes leszek egy szörfös fiúba, aki viszont Portugáliába lesz szerelmes. Semmit nem tudtam.


  Kívülről az életem elég könnyűnek tűnhet. Tekerj csak végig az Instagramomon - mit látsz? Szép képeket eseményekről, ruhákról, drága géppel. Selfie-ket divatbemutatókon, linkeket, forgatásokról werkeket. Tömény Meyer Eszter-Virágot látsz. Elég fancy életem lehet, nem? Új ruhák, új frizurák, éppen mindig vagyok valahol, és ennek a tetejébe pedig önelégült módon szeretem az egészet.
Beképzelt vagyok - mondjátok. Tehetségtelen, és minden az ölembe hullott.


  Bár úgy lett volna. Akkor talán nem tudnám, milyen érzés, ha az ember az utolsó ezresével fizet a hónap végén. Nem tudnám, milyen négyszázötven forintos órabérért pultozni egy szegedi ruinban. Azt sem tudnám, milyen reggel nyolcig húzni az igát egy szórakozóhelyen, és onnan menni tovább a főiskolai művészettörténet-vizsgádra, a kettő után pedig menni a második munkahelyemre.
De tudom. Nem szégyellem. Nem sajnálom. Senkinek sem kívánom ezt, és valahol mégis mindenkinek - mert Ti, aki elítéltek engem pár fotó, pár megjegyzés, pár szófoszlány alapján, Ti megérdemelnétek, hogy egy picit küzdjetek Ti is.


  Nincs diplomád, hogy dolgozhatsz így azon a területen, ahol vagy? Nincs igazság - jön a másik oldal. Valóban nincs diplomám. A tandíjam többszörösével tartozik nekem a volt munkahelyem, így nem volt lehetőségem visszamenni a főiskolára. Az életre kellett dolgoznom helyette.
És ahelyett, hogy a papírjaimat keresnéd, talán Te is megtalálhatnád magadban azt a belső motivációt és küzdeni akarást, ami bennem eltaposhatatlan.


  A helyedben fogynék - mondjátok. Névtelenül. Mert más külsejébe belekötni nagyon könnyű. A csálé fogaimba, a vékony szálú hajamba, és abba, hogy én mindezek ellenére elfogadtam magam.
- Híznod kéne, betegesen nézel ki - írja a másik tábor.
Évekkel ezelőtt az ilyen emberek miatt voltak étkezési zavaraim. Ma már nem vagyok hajlandó megfelelni másnak, csak magamnak. A testképzavar sosem múlik el, gyógyíthatatlan betegség. Mégis évek óta egészségesen élek. Én büszke vagyok magamra. A környezetem büszke rám. A lényeg pedig ez.


 Én tudom magamról, milyen vagyok. Néha arrogáns, mert sokszor félek. Nincs más választásom, mint elvakultan hinni magamban. Ez nem ugyanaz, mintha elhinném, hogy jó vagyok. Ez az, hogy elhiszem, hogyha elég szorgalmas vagyok és eléggé akarok valamit, elérhetem. Tanulnom kell közben és fejlődnöm kell közben és minden nap egyre jobban akarnom, és így elérem majd.
Reggel felkelek, és bemegyek a munkahelyemre. Naponta egy órát utazom be és még egyet vissza. Haza. Fáradt vagyok, mert egész nap maximumon felül teljesítek. Nem tudok aludni. Stresszelek.
Persze van, aki erre azt mondja, lenéz engem, mert fogalmam sincs, mi az a munka, hiszen egy irodában dolgozom. Nem tudok rá mit mondani. Tényleg.


  Annyira szomorú, hogy vannak emberek, akik elfelejtenek emberek lenni. Én megértem, hogy nem vagyok szimpatikus, A velem született elegancia teljes hiányával sétálok el azok mellett, akikkel nem szimpatizálok. Mert nem szeretném megkeseríteni a saját életem felesleges gyűlölködéssel. Minek? Inkább arra figyelek, ami még előttem van. Egyszer úgyis vissza fogok nézni, és akkor nem azt akarom látni, hogy elpazaroltam a drága időm.


  Talán csak én akarom azt hinni, hogy az emberek valahol jók. Hogy egyszer majd Ti is megváltoztok, akik így gondolkodtok. Nem ismertek, mégis elítéltek. Én nem teszem ezt Veletek, akkor Ti miért?
Nem kötelező senkit sem szeretni. Magunkat kellene annyira szeretnünk és tisztelnünk, hogy életünk jelentős részét nem utálkozással, mások kritizálásával és folytonos becsmérlésével töltjük, hanem olyan dolgokkal, amik tényleg fontosak.


  Aki régóta olvas, láthatott felnőni. Láthatta a tizenhárom éves kislányt, aztán a rézvörös gimnazistát, aki mesekönyveket akart egyszer illusztrálni. Olvashatta a főiskolás lányt is, aki a barátnőjével elkezdett egy blogot.
Voltak hajszíneim, szerelmeim, kudarcaim, és sikereim. Mindent megosztottam Veletek, arra viszont sosem számítottam, hogy egy idő után pont azok, akikkel ezt megosztom - tisztelettel a kivételnek -, fogják velem szépen lassan meggyűlöltetni azt, amibe szerelmes voltam.


  Az írás volt a mindenem. A blog. A mai napig az. Sajnos onnan, ahonnan én jöttem, ez nem egy olyan dolog, amit büszkén mutat fel az ember, így emellé nagyon kellett teljesítenem mindig.
Büszke vagyok magamra, mindezek ellenére. Megálmodtam, és akartam, nagyon akartam, és kézzel fogható. Ez a mi gyerekünk Krisztinával.
Szeretem írni. Csak fáj, hogy vannak ilyen emberek.


  Gonoszak vagytok, és bántóak. Rosszindulatúak - különösen azok, akik az elmúlt pár hét folyamán napi többszöri alkalommal írnak, és olyan dolgokat, amikhez nincs joguk.
Senkinek nincs joga bántani senkit sem. A negatív kritika - amibe kapaszkodva jobbá teheted, fejlesztheted magad - nem keverendő össze a "te meg hülye picsa vagy" érvekkel.


   Attól nem leszel boldogabb, hogy mást elszomorítasz. Attól nem leszel jobb, hogy annak tartod magad. Attól leszel jobb és boldogabb, amiket önzetlenül teszel és jó szándékkal.
Attól, hogy különböző platformokon látsz, még nem ismersz. És nem bánthatsz, mert én sem bánthatlak Téged. Én is ember vagyok - fogadd el ezt. Vannak jobb és rosszabb napjaim. Amikor ingerült vagyok és feszült és nem úgy válaszolok, ahogyan kellene.
Mert engem is cseszeget az élet, vannak számláim, és általában munka után blogolok. Fáradt vagyok, és sokszor sírnom kell, mire ágyba kerülök. Vállaltam. Ahogyan az arcommal és a nevemmel elé mentem a dolgoknak, vállaltam. Én vittem be az első lövést.


  Nem akarom abbahagyni azt, amit szeretek, mások miatt. És nem is fogom, mert épp elég dolgot hagytam abba mások miatt, és még többet kezdtem el.
Egyre elszántabbá tesztek. Egyre több mindent akarok, mert azt mondjátok, nem sikerülhet.
Pedig sikerülni fog, mert nem lehetőségeket tűztem ki magam elé, hanem célokat.
És köszönöm a motivációt, mert minél gonoszabbak vagytok, annál jobban fáj.
Nektek köszönhetem, hogy már tényleg egyre könnyebb felállnom és tovább mennem. Vannak, akik felhúznak. Nekik köszönhetem még. Nem érdekes? Akik a legjobban gyűlölnek és akik a legjobban szeretnek - ők visznek előre.


  Csak arra szeretnék picit kérni mindenkit, akinek ez a bejegyzés szól, hogy néha álljon meg, és gondolkodjon picit. Ugyanolyan emberek vagyunk álmokkal, vágyakkal, nehezebb és könnyebb napokkal, szerelemmel, fájdalommal tele. Mind boldogok szeretnénk lenni.
Úgy pedig sosem leszünk azok igazán, ha másokat bántunk. Szerintem.

Én szeretnék boldog lenni.




Eszter-Virág

___________________________________________________________














3 megjegyzés:

SPRING IN THE CITY













PHOTOGRAPHY BY ARATÓ VIVIEN

SHIRT BY 1975 / ONE FASHION BUDAPEST
COAT BY GALLA / ONE FASHION BUDAPEST
RIPPED JEANS / SHEINSIDE
STRAPPY SANDALS / HUMANIC
WATCH / DANIEL WELLINGTON
BRACELET & SUNGLASSES / JESSICA BUURMAN
CLUTCH BY GALLA / ONE FASHION BUDAPEST


ESZTER-VIRÁG

________________________________________









1 megjegyzés: