LIFE COACHING #12 - INSPIRATION


AHOGYAN TAVASZODIK

 Az elmúlt pár hét során ismét változott rengeteg dolog az életemben. Munkahelyet váltottam, mert úgy éreztem, ez nem ez a hely és nem ez az idő. Felköltözött Budapestre az egyik legrégebbi barátom, több időt fordítok magamra, sokkal tudatosabban élek, és bár határozottan tudom, mit is szeretnék az élettől pontosan, érzem, hogy ez most a nagy változások, a nagy fordulópontok ideje.
Amíg a korábbiakban foggal-körömmel ragaszkodtam Budapesthez, ma már azt sem tartom kizártnak, hogy pár hónap múlva gondolok egyet, fogom magam, és elindulok valahova, azután pedig egy következő helyre. Biztosan tudom, hogy az írással szeretnék foglalkozni, és minél többet szívni magamba az életből - ha rajtam múlna, mindenkit, akit szeretek, tovább mozdítanék magammal.
Már le tudok ülni egy pohár rozéval a kedvenc kávézóm udvarán, és anélkül tudom nézni a fényes lampionokat, hogy azon stresszelnék, mennyi dolgom van még ma, és mennyi mindent tudnék tenni pihenés helyett. Már az sem izgat, ki mit gondol rólam, mert annyira boldog vagyok, hogy emellett nem számít semmi más. Valahogy sínre tettem magam megint.





SZAKÍTANI TUDNI KELL

  Azt hiszem, életem egyik nagyon meghatározó és vissza-visszatérő problémája az volt, hogy hajlamos vagyok magam köré kiépíteni a monotonitást. Engem megnyugtat, ha megszokhatok dolgokat, ha valami állandó, rendszeres és folyamatos - pont emiatt követünk el hibákat újra és újra. Egyszerűen megszoktuk, hogy ezeket a dolgokat tesszük, és egy idő után már eszünkbe sem jut kimozdulni a komfortzónánkból.
Pedig fontos, hogy tudjuk, nem kötelességünk megelégedni azzal, ami jutott. Nem kötelességünk megszokni és automatikusan elfogadni az aktuális helyzetünket - bár hálásnak kell lennünk mindenért, amit kaptunk a sorstól, ha többet akarunk, az nem azonos azzal, hogy nem becsüljük meg azt, amink van. Többet kell akarnunk, folyamatosan.
Mind magunktól, mind az életünktől, mert egyedül mi vagyunk felelősek magunkért.






NEM BAJ, HA NINCS PONTOS CÉL

Senki sem úgy születik, hogy azonnal tudja, mit akar. Hogy pontról-pontra előre megtervezi az életét, a leendő lakása padlócsempéjének mintázatától kezdve a leendő férje íriszének színéig. Sokan már attól szerencsések, hogy nagyjából tudják, mit szeretnének majd.
Általánosságban véve fogalmam sincs, mit csinálok épp, vagy merre megyek, nagyjából érzem, hogy "oké, most ez így jó" - valahogyan úgy, ahogyan a denevérek ultrahanggal közlekednek az éjszakában.
Azt hiszem, eddig nagyjából engem igazolt a módszer, így nem félek, ráadásul amíg korábban maga a cél izgatott, most már megtanultam elengedni magam, és magát az utat is élvezni.
Azt hiszem, ezt korábban el kellett volna kezdenem, de sosem késő, igaz?





FONTOS, HOGY MEGJUTALMAZZUK MAGUNKAT

Azt vettem észre, hogy annyira hajtok előre, hogy elfelejtem közben, mennyi minden van, ami sokat jelent nekem, és eltűnhet. Elfelejtettem lazítani, elfelejtetem kiélvezni a napokat, azt vettem észre huszonkét évesen, hogy annyira lefoglalt ez a fene nagy önmegvalósítás, a saját magam által generált pressziók a teljesítésre, hogy közben elfelejtettem, hogyan kell fiatalnak lenni és bulizni és utazni és világot látni és tévedni és ellazulni és hülyeségeket csinálni.
Pedig ennek most van itt az ideje.
Ahogyan a mondás is tartja, "a régi szép idők valóban most van", és erről annyiszor megfeledkezünk.
Tizennégy évesen már tudnunk kell, mivel akarunk nagyjából foglalkozni, aztán középiskola végén azt sulykolják belénk, ha most nem vesznek fel arra az egyetemre vagy főiskolára, ahova menni szeretnénk, örökre elszúrjuk az életünk, és nem lesz belőlünk senki sem.
Egyedül mi terrorizálhatjuk magunkat a jövővel kapcsolatban. Az úgysem most történik, nem liheg a nyakunkba - az élet egy nagyon-nagyon hosszú folyamat, és ahogy nem tudnánk mit kezdeni azzal, hogy minden az ölünkbe hullik, úgy azzal sem tudnánk mit kezdeni, ha most azonnal felnőnénk.
Igenis napszúrást kell kapnunk fesztiválokon és másnaposnak lennünk minden fura dologtól, amit előző este elfogyasztottunk, és igenis hisztériázhatunk néha, lehetünk felelőtlenek, igenis vehetünk motivációs céllal három számmal kisebb nadrágot és csinálhatunk olyanokat, amiket később megbánunk - mert ha nem most, akkor mikor?
Mindenkinek kutyakötelessége egy kicsit hülyének lenni néha.

Ha közben pedig tanulunk ezekből, eltesszük az emlékeket, és nem felejtünk, akkor - szerintem - semmi baj nem lehet belőle.





ESZTER-VIRÁG


___________________________________________









0 megjegyzés: