AZOK AZ IGAZI SZÜLETETT FELESÉGEK



Nemrég heves vitát robbantott ki egy, több blogon és hírportálon is olvasható, a hagyományos, igazi feleség ismérveit leíró idézet. A fél ismeretségi köröm által felháborítóan szexistának és hímsovinisztának, a másik fél által pedig enyhén túlzónak, de hasznosnak titulált, az 1955-ös, háztartástan órákon gyakran forgatott tankönyvből vett idézet így szól:

"Készítse el a vacsorát időben. Már reggel tervezze meg, vagy akár előző este, hogy a férjét finom vacsora fogadja amikor hazaér a munkából. Így adja tudtára, hogy gondolt rá, amíg ő dolgozott és gondját viseli a szükségleteinek. A férfiak többsége éhes amikor megérkezik a munkahelyéről és a kedvenc ételének elkészítésével kielégíti a meleg fogadtatás iránti vágyát.
Készüljön fel a fogadására. Pihenjen 15 perccel az érkezése előtt, így Ön friss és üde lesz amikor megérkezik. Igazítsa meg a sminkjét, tegyen szalagot a hajába és nézzen ki frissen. Az ön férje sok időt töltött a munkahelyén fáradt emberek között. Legyen érdekes és vidám.
A munkanapja unalmas volt és szüksége van egy kis szórakozásra, és az ön egyik kötelessége, hogy ezt biztosítsa. Csökkentse a zajt. Amikor a férje hazajön a munkából kapcsolja ki a háztartási berendezéseket és mondja meg a gyerekeknek, hogy ők is csendesedjenek el. Legyen boldog, hogy láthatja őt. Melegen mosolyogjon rá és mutassa ki őszinte vágyát, hogy teljesítse a kívánságait. Hallgassa meg amit mondani akar, és még ha Önnek is sok mondanivalója van számára, ne tegye azt közvetlenül a hazaérkezését követően.
Először ő beszéljen, biztosan fontosabb dolgok kavarognak a fejében Önnél. Ne zavarja. Ne panaszkodjon, ha a férje későn érkezik haza, vagy ha este el akar menni vacsorázni Ön nélkül. Vita helyett, próbálja meg megérteni mekkora nyomás alatt van a munkája miatt. Amikor otthon van, biztos pihenni és ellazulni szeretne. És végezetül ne tegyen fel szükségtelen kérdéseket, és ne gyanakodjon az ítélőképességében vagy fedhetetlenségében.
Ne felejtse el, hogy Ő a ház ura, és mint olyan, mindig keresztülviszi a saját akaratát becsületesen és igazságosan. És jegyezze meg, a jó asszony tudja hol a helye."

Ami azt illeti, én igazán híve vagyok a női emancipációnak - viszont egyáltalán nem tetszik az az irány, ahova ez napjainkban halad. A nők elférfiasodtak és a férfiak elnőiesedtek. Egyenjogúságot követeltünk magunknak, és megkaptuk - de most már inkább azt követeljük, hogy nézzenek és kezeljenek minket nőknek. Egyre több a "véresszájú feminista", akik radikális eszközökhöz nyúlva, lassan már értelmetlenné teszik ezt az egyébként szép, lélekemelő és kifejezetten nagy hatalommal bíró mozgalmat, melynek egyébként rengeteget köszönhetünk.






Amikor szóba került ez a cikk, és voltaképpen letettem voksom az 1955-ös feleségek támogatása mellett, volt, aki hímsovinisztának nevezett (nő létemre), más szerint viszont egyszerűen felháborító, hogy egyet tudok érteni ezzel. Az "ez" egyébként egy hatvan éves, ma már - szerintem - kifejezetten elavultnak számító olvasmány, melyről mégis beszélünk most, a XXI. században is.

Ami a pedig a wannabe tökéletes feleségeknek szóló kézikönyvet illeti, tegyük a szívünkre a kezünket - ki az, aki ne szeretne arra hazamenni egy stresszes nap után, hogy a lakásban tisztaság van?
Hogy miután egész nap szívatta a főnöke, vért izzadt egy prezentáció felett, és négy alkalommal oltott tüzet a munkahelyén, ragyog a lakás, és élete szerelme a kedvenc vacsorájával várja otthon?
Ami pedig az illatos, felfrissített külsőt illeti - sokkal szívesebben térek arra haza, hogy a szerelmem nem egy mustárfoltos mackónadrágban, leharcolva csörtet otthon fel és alá, hanem friss, üde, és kellemes hozzá megérkezni.

Bár azzal nem értek egyet, hogy egy háziasszony mondanivalója kevésbé lehet értékesebb hites ura panaszainál, azért gondoljunk bele abba is, hogy mennyivel jobb hazaérkezésünk után lecsapni a táskánkat, és elpanaszolni életünk párjának, hogy a főnök köcsög/már megint kiszúrt velünk a közlekedés/hogy a kolléga kretén - így legalább a felesleges feszültség is távozik belőlünk, és nem a kedvesünk torkának ugrásában manifesztálódik, csak mert úgy találtuk, hogy nem megfelelő mennyiségű a koriander a csirkén.

Azt hiszem, én szívesen fogadnék egy '50-es évekbeli feleséget. A virágaim nem mennének tönkre, többet nem pörkölném le a szemöldököm, mikor botor módon túl közel hajolok a tűzhelyhez a gázláng méretének ellenőrzése céljából, az étel, ha ehetetlen is lenne, legalább kivételesen nem az én hibámból - és igen, mindenkinek jól esik szerintem egy húzós, fárasztó nap után békés, nyugodt otthonba hazatérnie. Hálát adnék annak, aki meghallgatja mindennapos hisztériáim, szó nélkül elkészíti nekem a rakott krumplit, tanácsot ad, és saját problémáival kirángat engem a magaméból.







Ami a másik oldalt illet - azért nem lennék '50-es évekbeli feleség. És nem azért, mert annyira szerencsétlen lúzer vagyok, hogy egyáltalán kétséges, hogy most, ötven évvel később is bárki elvenne, nemhogy anno, amikor igazán fontos skillnek számított a főzőtudomány, és valószínűleg elég hamar rászoknék az otthonülés mellett a Xanaxszal vegyített Jim Beamre. Ennek ellenére minden tiszteletem az igazi, klasszikus, türelmes és odaadó született feleségnek.

Szeretnék köszönetet mondani a modern kor hősnőinek is. Azoknak, akik néha odaégetik a rántottát, miközben telefonon bonyolítják le munkahelyi ügyeiket - mégis, egyszerre háziasszonyok, anyák, vezetők, néha gyermekek, és ízig-vérig nők.

Remélem, egyszer én is ilyen leszek.

Meg hogy azért - a későbbiekben - valamennyire tényleg megtanulok főzni. És távol tartom a szemöldököm a tűzhelytől.


Eszter-Virág

0 megjegyzés: