BEAUTY REPORTS // NYÁRI HAJÁPOLÁSI RUTINOM



Az elmúlt huszonkét évben mást sem csináltam, csak különböző stratégiákat találtam ki vékonyszálú hajam optikai (és nem optikai) tuningjára. Volt a póthajtól kezdve a tupíron át a melegítős, volumennövelő hajcsavaróig mindenem. Azt hiszem, ha megyek valahova, a készülődés 90 %-át a hajammal való szenvedés teszi ki. Annak ellenére, hogy pont olyan az állaga, mint egy ötéves kislányé, elég sok van belőle - persze ez véletlenül sem látszik, viszont ennek ellenére remekül gubancolódik, meg száll orrba-szájba.
Évekkel ezelőtt megtanultam, hogy a bőrünkre és a frizuránkra - főleg ha érzékenyek és igénybe vettek - tényleg érdemes energiát, időt, és általában pénzt is fordítani, mert ez valóban hosszútávú befektetés.

Ahogyan rengeteg kozmetikumot, úgy rengeteg hajápolót is kipróbáltam már. Általában mást használok télen és nyáron, és van, amit emellett kúraszerűen, van, amit alkalmanként. Ha beválik valami, akkor ragaszkodom hozzá. Kerülöm a szilikontartalmú szereket, és az olajosakat is, mert általában elnehezítik a hajam. Nem használok túl sok hajlakkot, mert szárít, és hetente egyszer hidratáló hajpakolást teszek fel.
Jelenlegi fegyvertáram egy sampon, egy hajbalzsam, egy hajra való BB-krém, egy volumennövelő hajlakk, egy hővédő- és egy hajfény spray, illetve van még egy hajpakolásom. Ezeket használom a leggyakrabban, persze ezen kívül még rengeteg kenceficém, szérumom, balzsamom, samponom, vitaminom van - most viszont a fent felsoroltak teszik ki a hajápolási rutinom eszközeit.



AMIT BÁRMIKOR - DOVE YOUTHFUL VITALITY HAIR BB CREAM

A Dove hajra való BB széruma volt az első, amivel itthon találkoztam. Azért vettem előre a listámon, mert ezt száraz és nedves hajra is egyaránt használhatjuk, szóval teljesen univerzális. Egyébként a Dove Youthful Vitality termékcsalád kiegészítő tagja - a brand ezen szériájának mottója az igénybe vett haj "visszafiatalítása". Én a hajlakkot szoktam kioldani vele a hajamból, mielőtt eltávolítanám belőle, vagy ha száraznak érzem, akkor dörzsölök egy mogyorónyit a hajvégekbe. Nagyon gyorsan felszívódik, és jót tesz az elvékonyodott végeknek.







AZ ALAPOK - AUSSIE MIRACLE SHINE SHAMPOO & CONDITIONER

Sosem használtam korábban Aussie-t, viszont egyre jobban kedvelem az ausztrál márka termékeit. A speciálisan igénybe vett, "ragyogásra való fakó és megviselt hajra" ajánlott samponnak az illatát és az állagát egyformán szeretem. A balzsamot csak a hajvégeimre szoktam felvinni, ennek is nagyon finom illata van, napokig érezni minden ruhadarabomon és a hajamon is hajmosás után, ráadásul tényleg nagyon fényes lesz tőle a haj. Fő összetevői a magnézium, a szódium és a ginzeng. Ha szembe kerül, akkor sem csíp, ráadásul nagyon kevés is elég belőle. Nekem tényleg 5/5.







A RAGYOGÓ HAJÉRT - TONI&GUY GLAMOUR MOISTURISING SHINE SPRAY

Nyáron többször használok hajfényt, viszont szigorúan csak a hajvégekre - a TONI&GUY az egyetlen, ami nem nehezíti el a hajam, és nem is tapasztja össze a hajszálakat, így zsíros hatást sem kelt. Azoknak ajánlom, akiknek szöszösödik a haja, mert nagyon széppé és tömötté varázsolja a frizurát, tart, de nem ragad. Törölközőszáraz hajra szoktam felvinni, majd körkefével formázva lassan szárítom meg hideg levegővel, így lesz a igazán intenzív a hatás.
Aki nem nagyon használt még ilyesmit, az először módszeresen, kis adagokban vigye fel.







HETENTE EGYSZER - KEVIN.MURPHY BORN.AGAIN.WASH

Ahogy említettem, hetente egy alkalommal szoktam "bocsánatot kérni" a hajamtól az általános gyötrésért. A KEVIN.MURPHY BORN.AGAIN.WASH igazából nem hajpakolás, hanem sampon, viszont két-három percre fent szoktam hagyni, mielőtt lemosom. Nagyon szépen hidratálja a hajat, és könnyű kiöblíteni. Szeretem a pasztell dobozkáját is, jól mutat a fehér fürdőszobában. Természetesen ez sem tartalmaz szilikont, enélkül is nagyon szép volument ad a hajnak.


XXL VOLUMEN - KEVIN.MURPHY BODY.BUILDER

Egyébként imádom a Kevin.Murphy termékeinek fantázianeveit, mindig remekül elszórakoztatnak, ahogyan rendszeresen lenyűgöz a design is. A BODY.BUILDER-t természetesen nem emiatt használom. Csak egy picit. :-)
Ahogyan a TONI&GUY hajfényt, úgy ezt is nedves hajra kell felvinni, és egészen egyszerűen csak beszárítani. Állagát tekintve leginkább hajhabhoz hasonlítanám. Nagyon jó tartást ad a hajnak, viszont ha már kissé szárazabb a felület, akkor összetapasztja azt, úgyhogy erre érdemes figyelni.







A HAJ VÉDELMÉBEN - TONI&GUY PREP HEAT PROTECTION MIST

Minden alkalommal használok hővédő sprayt, próbálom óvni a hajam mindentől, amitől lehet - hajszárítótól, hajvasalótól- és sütővastól, napsugárzástól, száraz levegőtől...
Amit szeretek a TONI&GUY termékében, hogy antistatikus, szóval nem száll a hajam másnap sem. Ráadásul nagyon könnyű, nem "ül meg" a hajon, és az illata is finom. Amire érdemes figyelni, az az állítható gyerekzár /biztonsági szelep a flakon tetején - mert igen, ilyen is van, hogy például szállítás közben ne folyjon ki a termék. Én nem egyszer szívattam már meg magam azzal, hogy véletlenül benyomtam, és utána nem jöttem rá azonnal, hol lehet visszaállítani.







Nagyon szeretem a praktikus csomagolású termékeket, amiket könnyen szállíthatok utazáskor, így ez is szempont, amikor vásárolok. Szerencsére a felsorolt termékek közül mindegyik tökéletesen zár, még egyszer sem folytak ki, így ezért is jár egy hatalmas piros pont.


Ti milyen termékeket használtok rendszeresen?
Próbáltátok már ezek közül valamelyiket?
Milyen eredménnyel?


Eszter-Virág






0 megjegyzés: