"REMEMBER WHY YOU STARTED" - SZÁMOMRA A FASHION WEEK






Remember why you started -


  Minden Fashion Week után van bennem egy kis meghatottság, egy kis katarzis utáni érzelemmaradvány.
Először is azért, mert egészen idáig eljutottam. Mert helyem van a nagyok között - ami engem lep meg a legjobban. Mert ott a nevem a front rowban, ahol külföldön a magazinszerkesztők, a sztárbloggerek és a stylist-istenségek ülnek. Persze ez a hazai szakma méreteit is mutatja esetemben, természetesen tisztában vagyok vele - mégsem tudom megállni, hogy a második nap végén haza ne vigyem a névtáblám. Emlékbe.

  Minden Fashion Week után hálás vagyok. Elsősorban Nektek, amiért olvastok, velem vagytok, rengeteg szeretet kapok Tőletek, pedig én aztán tényleg nagyon bénán reagálom le a dicséretet, és szerintem mindenki, aki élőben találkozott velem, szerencsétlennek gondol, mert nem tudok mit kezdeni azzal, hogy valaki szereti, amit csinálok.
Másodsorban szerencsés vagyok a lehetőségeknek, amiket kaptam az Élettől - azt hiszem, talán egy egészen picit mégis szerethet engem (most azért le is kopogom, mert tisztában vagyok azzal, hogy ennyire jóban azért ne vagyunk).
Hálás vagyok mindenkinek, aki segített idejutni. Krisztinának a kezdeti időkből, és azoknak, akik esélyt adtak a bizonyításra, bemutattak másoknak, vagy úgy gondolták, érdemes velem foglalkozniuk. És azokért is, akik az utamba sodródtak.

  Egyszer olvastam egy könyvet, egy tervező írta benne, hogy fogalma sincs, miért lett designer - iszonyú sokat dolgozik pár perc csillogásért a kifutón. Ha nincs sikere, akkor rengeteg pénzt bukik, ha pedig ragyogó kollekciót mutat be, azonnal mindenki a következő lépése felől érdeklődik - ennek köszönhetően pedig egyre nagyobb és nagyobb a presszió rajta.

  A mi tervezőinknek - szerintem - különösen nehéz.
Ebben a politikai viharokban gazdag kis országban, ahol a célközönség megszokta a külföldről beáramló fast fashion-márkák minőségét és árát, nehéz megvetni a lábukat.
Vannak magyar tervező barátaim. Szűk anyagi tőkével, rengeteg tervvel és alázattal vágnak neki az önmegvalósításnak - többek között ez az egyik, amiért velük dolgozom. Tisztelem őket.
Az elhivatottságukat, az akaratukat. Azt, hogy képesek reggel hattól éjfélig dolgozni egy darabon, szerelemből. Mert alkotónak, művésznek, tervezőnek születni kell.
  Ezért szeretem a backstage hangulatát. A rohangáló sminkeseket és fodrászokat, a hajlakk felhőjén átderengő modelleket, az Istent helyettesítő szervezőket, akik képesek négyszáz dolgot egyszerre fejben tartani és közben velem is csevegni - és még el sem küldenek a fenébe, mert udvariasak, pedig tényleg alig alszanak és mindenki hajtja őket -, és a bekészített ruhákat.
Szeretem a várakozással teli izgalmat.

  Az igazán kedvenc pillanatom viszont a bemutató vége - amikor megjelenik a tervező.
A legtöbben csak félénken integetnek és tovább futnak. Mások gyorsan meghajolnak, és máris mennek a dolgukra. Valahogy mindig meghat ez a kis momentum, erre várok mindig a legjobban. Szeretem látni a művészt az anyagok, formák, színek mögött. És a művész mögött az embert.
  Minden Fashion Week után marad bennem egy kis aggodalommal vegyes üresség. A kérdés, hogy rendben, ez megvolt, de hogyan tovább? Mi lesz ezekkel a fiatal fiúkkal és lányokkal, akik a mieink? Vajon tudnak majd itthon boldogulni? Vajon befutnak külföldön? Megmarad a brandjük? Megmaradnak ők maguk?
  - és ilyenkor még inkább erősödik bennem az érzés, hogy igen, őket támogatni kell.

 Ezért viselem szívemen a magyar divat sorsát - mert a miénk. Mert hazai. Mert különleges és rólunk szól, nekünk szól, és nekünk kellene legelőször a tenyerünkön hordozni és elismerni azokat a művészeteket és alkotókat, akik még nem hagyták el ezt az országot a lehetőségek és a támogatás teljes hiánya miatt.
  Mert nem csupán nekünk nehéz itthon boldogulnunk - nekik is.
Ahogyan minden országot, minket is a kultúránk jellemez leginkább. Ennek szerves része a művészet, mely a leginkább ránk jellemző jegyeket hordozza magában, mintegy - a ruhatervezés esetében - textiltükröt tartva elénk.
Meg kell becsülnünk azokat, akik erre adták a fejüket.
Kifejezni és felvállalni magunkat hihetetlenül bátor dolog.
  Számomra ez a Fashion Week üzenete.

  A védőfólia legördül a kifutóról.
A tömeg elcsendesedik. A fények kialszanak.
A kifutó felett megjelenik a tervező ikonja - és utána pár percig csak mi ketten vagyunk.
A közönség és a tervező kemény munkájának gyümölcse.
A szabászok, varrónők, bőrdíszművesek, modellek, stylistok, fodrászok és sminkesek munkájának terméke és az a pár perc dicsőség, melyet rengeteg idő- és energiabefektetés előzött meg.

  Én pedig - évente kétszer - hálás vagyok, hogy láthatom.
És köszönöm.


"Remember why you started" - hát, ezért.






0 megjegyzés: