ÉSZAKI SZÉL




  December van, négy hónapja mentél el, és azt a bizonyos ajtót pont akkora résnyire hagytad magad után, hogy mindig lássak belőled egy picikét.
December van, a körúton már égnek a fények, láttam, amikor tegnap kiültem az ablakba dohányozni, és éppen rád gondoltam közben.

  Nekem mehetnékem van, mióta te is elmentél, nekem felesleges itt maradnom, mert minden utcán te jössz szembe, és minden ajtón te kopogsz be, minden vonal másik végén te vagy valahol, és valahogy folyamatosan eszembe jut, amikor egyszer vitatkoztunk, és mérgesen fújtam egyet, mire azt mondtad, úgy szuszogok, mint egy felhúzhatós játékvaddisznó, és én elnevettem magam, hát ki mond ilyet az embernek?

  December van, és én azon az augusztusi estén Mariettát hívtam fel a fürdőkádban ülve, tudod, én annyira zokogtam, hogy nem kaptam levegőt, te pedig leírtad a chaten, hogy mennyire alkalmatlan vagyok arra, hogy veled járjak, meg úgy bárkivel is, és tudod, olyan rohadtul fájt, én egészen addig nem is tudtam, hogy annyira ember lennék, szóval azért ezt köszönöm.
Becsuktam a szemem és lemerültem a víz alá, és hallgattam, ahogyan a fülemben lüktet az ér, és eszembe jutott az összes béna vizes videoklip, amit láttam.
Utána egyébként rá két órára bementem a munkahelyemre, mert tudod, én az anyámat sem láttam sohasem összetörni.

  Úgy spiráloztam ki a szempilláimat, ahogyan ő tette, amikor összeomlottunk anyagilag, és olyan biztosan húztam meg a rúzsvonalam, ahogyan tőle láttam, mielőtt először eljöttem volna otthonról,
és amikor körbeültek a többiek és megkérdezték, mi történt, a tőle látott tömörséggel vázoltam a helyzetet - amikor szétmentek a nevelőapámmal, akkor ő is pont így világosított fel a történtekről.

  December van, és ha azt nézem, én külföldön is tudok csóró lenni, meg kusza meg mindenféle,
de ott legalább nem ütközöm abba a lányba, aki melletted voltam.
Vagyis nem tudom, az a lány jobb volt-e, de az a lány boldog volt és szerelmes volt, biztos emlékszel arra a lányra, volt pofád neki azt mondani egy augusztusi reggelen, hogy szereted, majd férfi módjára szakítottál vele egy közösségi portál chatprogramán keresztül.
A helyzet abszurditása egyébként folyamatosan nevetésre késztet, mert ez tényleg az a pont, amikor nem tudom, sírjak-e vagy nevessek, vagy bármi, úgy érzem magam, mint amikor Carrie-t cetlin dobták a SATC-ben, hihetetlen, hogy ilyesmi még ma előfordul.

  És ha már valóban listázom az életem, azt látom, hogy nincs már meg a Krisztina téri lakás, nem vagy meg te sem, és ha meg is voltál, hát ilyeneket tettél, látod, és még mindig nem vagyok dühös rád, hát talán tényleg el kellene mennem egy olyan helyre, ahol megtanulok igazságosan mérgesnek lenni emberekre, vagy már nem is tudom, egészen egyszerűen sok volt most nekem ez a Budapest,

  sok volt ez a négy év, sok volt a szerelem, és talán nem is nekem való ez az egész, mindegy is már, én érzem az Északi szelet, érzem, hogy kopogtat az ablakomon napok óta, bebújik a bőröm alá, a szívembe, mélyebbre, ahol te valaha voltál, belekap a ruhámba, ha az utcán sétálok, a hajamat borzolja, lehunyt szempilláimba kapaszkodik,

és minden éjszaka, minden nappal keres engem, szólít engem ez a mehetnék,
ami sosem volt talán, vagy mindig is mögöttem járt,
mellettem futott,

itt ólálkodott -


- én pakolok, és megyek tovább, mert veled együtt lenni nem bírtam, itt maradni egyedül magammal nem tudok, csak megyek, valahova mindig megyek, de ne aggódj, megírom,

megírom majd az egészet.



0 megjegyzés: