MÁR NEM





  Tudod, a valamelyik nap átutaztam ott, ahol te laksz, és az jutott eszembe, ha szembejönnél, én nem tudnám, mit tegyek. Közben végig gombóc ült a torkomban, annyira éreztem, hogy ott vagy valahol,hogy nemrég végigsétáltál azon az utcán, most már nem trencskód van, hanem valami melegebb, loboghat utánad a szélben, nem tudom, a télikabátod nem ismertem.

  Az utolsó veled váltott mondatom egy szeretlek volt, biztosan emlékszel, te mondtad nekem, én pedig elköszöntem, az esernyőddel a kezemben, kint szakadt, én pedig rohantam a szalonba Jankához, hogy pirosra lakkozza a lábkörmeim, és közben csacsogtam neki rólad és rólunk és hogy nyaralni megyünk, Janka sötétbarna haján megcsillant a fény, és azt mondta nekem, milyen szerencsés vagyok, én pedig azt feleltem, te vagy a legjobb dolog az életben, ami valaha történt velem.

  Azt mondtam, te vagy a legjobb dolog, ami valaha volt, hogy te megérkeztél és te nálam vagy, és helyem van nálad és neked is bennem, iszonyúan boldog voltam, és miközben ezeket a szavakat kiejtettem, te már tudtad, hogy vége van és nem szeretsz és nem vagy boldog.

Azt hiszem, rajtad kívül mindenki elhitte, hogy szeretsz engem.

  Én azóta már a Bródy Sándor utcai házban lakom, és van egy repjegyem Amerikába, csak oda.  
Ez sem miattad van, ez miattunk van. Ez attól van, hogy nem kapok levegőt Budapesten; ez attól van, hogy már nem szeretem magam úgy, ahogyan korábban, és azt hiszem, máshol kell kicsit lennem, hogy igazán otthon lehessek bárhol; ez azért van, mert úgy érzem, nincs semmi, ami itt tartson, és minden reggel arra kelek, hogy mennem kell, mert rettegek attól, hogy sosem leszek boldog megint.

  Már nem úgy fájsz, mint az elején. Begyógyultam.
Már nem te fájsz, hanem amit hagytál magad mögött - az a sok kérdés, amire sosem fogok választ kapni, az a pillanat, amikor te már tudtad és én még nem, és ahogy becsukom a szemem, olyan hülyén érzem magam, mint az ötéves, aki a nagyokkal együtt nevet, de nem érti a viccet, ilyen lehettem én is a végén, én annyira szerettelek téged, hogy néha megrémülök, hogy mi van, ha ez volt az utolsó, én annyira szerettelek téged, amennyire ez utána fájt, és hidd el, iszonyatosan fájt.

  Már nem te fájsz, hanem mindaz, ami veled együtt eltűnt. A biztonság, a bizalom, a bátorság - én már máshogyan csillogok. A vakmerőségem, amikor bárkivel és bárhogyan szembeszálltam bármiért és bármikor - magaddal vitted.
Már nem te fájsz, hanem mindaz, ami utánad történt. 
Hogy nyugtalan vagyok, és rettegek attól, hogy ez megtörténik, 
hogy ez az egész szar megint megtörténik.
Kerülöm az érzelmes helyzeteket, és szeretem a sikerteleneket - ha tudom, hogy veszíthetek, mindent könnyebbé tesz, mire ki is harcolom a veszteséget magamnak.

  Már nem te fájsz, már az fáj, hogy fogalmad sincs, hányszor tölt el rettegéssel a gondolat, hogy mi van, ha így maradok, mi van, ha örökké ilyen leszek, hogy a nyomaid itt lesznek bennem, hogy nem fogok se kötődni se megnyílni se engedni, mert folyamatosan eszembe fog jutni, mit tettél velem, persze, te ebbe bele sem gondolsz, mert neked kényelmesebb volt kilépni belőlem és a kukába dobni, ahogyan én teszem a kitaposott ikeás papucsaimmal, amiket párszáz forintért dobnak utánam, és amik azonnal kibolyhosodnak és igazán egy lábra sem passzolnak.

  Már nem te fájsz.

  Már az fáj, hogy nem láttam; hogy nem voltak jelek, nem voltak pillanatok, vagy én nem veszem észre - hogy nem volt vészjósló zene az utolsó snitt előtt és vontatott képek arról, hogy éjszaka nyitott szemmel hánykolódnál mellettem; hogy kizártál mindenből, és úgy borult a nyakamba az a négybetűs szó, hogy én tényleg nem tudtam, és tudod, ha visszagondolok, az jut eszembe

azt a pillanatot keresem folyamatosan, lélektépően néha, újra-meg újra lejátszva, monotonon, néha sercegve lelkem bakelitén

  hogy melyik lehetett az a pillanat, amikor a szobában ülve a Szerelem egyszer csak kiszökött kettőnk között azon a résnyire nyitott kis ablakon -




2 megjegyzés:

  1. Kedves Eszter! Pár hete találtam rá az írásaidra, és azóta nem volt nap, hogy ne olvastam volna egy-egy bejegyzésed. Fantasztikusan írsz, imádom ezt azt a bús-bájos-különleges hangulatot amik a bejegyzéseid olvasása után kavarognak bennem.
    Remélem nem kell sokat várni egy jó hosszú meyeresztervirág könyvre.

    A legjobbakat,
    Kata

    VálaszTörlés
  2. Kedves Eszter!
    Nekem is nagyon tetszenek az írásaid. Most is találtam kedvenc mondatot, ami majd biztosan eszembe jut napok múlva is, annyira találó.
    Mindig meglepődök, hogy ilyen fiatalon ilyen komolyakat és ütőseket tudsz írni.

    Sok sikert kívánok!
    N.

    VálaszTörlés