HAJNAL






  Maradj mellettem, kedves, még érzem a bőrödön ezt a füredi délutánt, megcsókolt a Nap téged is.
Kezed mellett kezem fehéren világít - én sosem barnultam könnyen, csak a szeplők jelentek meg rajtam mindig egymás után.
Körmeid íve kerek félhold az enyémek mellett - nézem az egymásba fonódó ujjakat, a saját gyűlöltjeimet a tieid mellett, nézem, ahogyan a két bőr összeér, ahogyan a te meg én lassan mi leszünk.
  A takaróból adj nekem is - én érzem az őszt, a tarkómra lehel, nyomomban jár mindig, és én örökké úgy leszek vele, mint Cseh Tamás Annája, aki a férjével csalta a szeretőjét, én sosem felejtem, az avarillat mindig ott lüktet a bőrömön, velem vagy, Ősz, futsz velem, keresel mindenhol, a becsukott ajtómba akasztod be lábad, kinyitott ablakomon szökkensz be, én már látlak téged, pedig csak mi vagyunk itt ezen a füredi stégen, csak te meg én.
  Érzem a számban az utolsó cigaretta illatát, rágyújtanék megint, pedig most nyomtam el - szeretem vékony cigarettám csikkjeim a tieid mellett, olyan karcsún fekszenek ott, ahogyan én szeretnék lenni melletted. A rúzsom már régen lekopott, a rozé, a szerelem és ez a délután rég eltüntette már, ott az apámé után formált szám nyoma a pohár szélén.
  Nyár van és hajnalillat, a fehér póló világít rajtad, szinte hallom, ahogyan a gyapjú hozzáér a bőrödhöz, hallom, ahogyan mi összeérünk, ahogyan lábujjaim végigsimítják a lábfejed, ahogyan a szempilláid az arcomhoz érnek, hallom, ahogyan kel fel mögöttünk a Nap, messze van most Budapest, te, én, a tizenkettedik kerület és az antikvár pöttyös könyvek papírillata, messze van minden, most csak mi vagyunk, és a közöttünk elúszó füst.

  Nyár van, simogat a vállamon csúszó ruha, pedig azt hittem, megáll a selyem a szeplőkön, én szeretem a finom anyagokat, ezért szeretlek téged is, szeretlek viselni magamon, szeretem a borostád, még azt a kis bőrkeményedést is szeretem a mutatóujjadon, szeretem csókod nyomát a homlokomon, ahogyan elmész, és én megint kizárlak, Szerelem, amíg nem találkozunk megint ezen a stégen, vagy egy kávéházban, vagy az egyetem folyosóján, ó, Szerelem, te változol legtöbbet az életemben, mindig más férfi vagy, és én mindig csak halkan behúzom ezt az ajtót, én már nem kötök magamból kompromisszumcsomót a te érzelmeid csomagjára, én már nem mondok igent, ha nemet gondolok, én már nem kereslek, ha nem akarlak, ó, nem én -

- ó, én már nem követlek téged, ha egyedül érzem magam, nem őrizgetem régi holmijaid, nem gyűrögetem fényképed magányos estéken, én már nem követem el ezeket a hibákat, Szerelem, majd úgyis kitalálok magamnak újakat, ne aggódj.

  Vidd a takarót, Szerelem, vidd a füredi nyarat, a sosemvolt stéget, a sosemvolt fehér pólód és a félhold körmeid, most én vagyok te, új játékot találtam ki - már nem kereslek idegenek tekintetében csillogó huncut fényekben és vakító kék szemekben, már nem kereslek lestrapált buszokon és macskaköves utcákon, most keress te.

  Talán láthatsz engem a zöldségesnél, amikor illetlenül tapogatom a spárgát, elcsíphetsz a Filozófusok Kertjében, láthatod kivillanó bokámat, amikor hajnalban sietek át a virágos előtt a téren, vagy hallhatsz nevetni elmosódott nyárestéken borospohárral kezemben - most keress engem te, Szerelem, én unom, hogy te folyton változol, és én közben magam vagyok, és általában ugyanaz, kicsit elmosódó-fodrozódó szélekkel, most akarj te engem, Szerelem, mert én már csak magamat akarom, már nem pillantok hátra a vállam felett téged kutatva.

  Viszlát, Szerelem, elköszönök a tested melegétől gyűrött lepedőtől és elsimítom borostád nyomán kócos hajam - majd megtalálsz, ha keresned kell és majd felismersz, ha arra járok, de engem most annyi minden vár, találkozunk majd később, hidd el nekem.

  Nemsokára itt az ősz - és nekem még annyi helyet kell látnom, ahol te nem vagy, kávékat innom olyan csészékből, amiket te nem érintettél, keresnem kell új macskaköves utcákat és új kopott huzatú buszokat, olyanokat, amiken te még nem ültél -

- és közben újra és újra megcsallak magammal, mert bármennyire is szeretlek téged, Szerelem, bármennyire imádom én lábad nyomát és bármennyire vágyom is rád, magamra sokkal jobban vágyom és magamba sokkal inkább szerelmes vagyok.

És ha vársz, és nem ijesztesz el - ki tudja, talán egyszer még osztozhatunk magamon...


1 megjegyzés: