DECEMBER




 Ült az ágy szélén a fekete ingben, Gy. fekete ingében, ez most már az övé, nézte magát a tükörben. Milyen érdekes, mindig attól félt, hogy hirtelen öregszik meg, egyik napról a másikra, pont úgy a lelke, mint ahogyan a teste, ő jobban fél a belső öregségtől, mint a külsőtől, az ő családjában mindenki szép volt, belül pedig lehúzta őket valami, talán az iszapos önmaguk - ő mindig attól félt, hogy úgy fog lemaradni a visszafordulás pillanatáról, mint amikor az ember nézegeti a régi képeket, és arra gondol, mikor történtek ezek vele?

  Ahogy egyre idősödik, gondolta, olyan lesz napról napra, mint az anyja.
Amikor lent volt az esküvőn, a végére ért oda, akkor már sorban álltak az emberek, és arra gondolt, hét perc, hét percen múlt az egész - ő másfél órát aludt és báli ruhában taxizta át a fél országot, és mégis más tartott az anyja mögött a kosarat, nézte a másikat és arra gondolt, ki vesz fel fehér ruhát egy szertartásra, de komolyan?

  Azt is tudta, hogy nem a ruháról szólt az egész, hanem arról, hogy ő áll most itt, és ő késett le mindent - persze, ez olyan jellemző -, és ő csípte el a megjegyzést, ahogyan belépett a Városháza termébe - "na, megjött a művésznő!" - a szoknyája suhogott, a bunda lecsúszott a válláról, mosolygott, ezt tudta a világon a legjobban, és arra gondolt, hogy ő az anyja lánya, neki kellett volna öltöztetnie és elkísérni a fodrászhoz és vinni az uszályát, hát tényleg jobb is, hogy nem látta az egészet.

 Mosolygott akkor is, amikor elszívta a tizennyolcadik cigarettáját aznap; mosolygott, amikor válaszolgatott rég nem látott rokonok és emlékeiben elmosódott arcú régi ismerősök kérdéseire - Budán, jól, nincs, szeretem - , mosolygott, amikor tapogatóztak a viszonyukról, mert hát ki kérdez ilyeneket egy esküvőn? Akkor miért nem mondják azt, hogy "ne haragudj, ti amúgy beszéltek rendesen anyáddal?" - lassan más könyörögni tudott volna egy ilyen kérdésért.

  Mosolygott akkor is, amikor beszállt az autóba.A sofőr beszélgetni akart vele, ő elnézést kért, és bedugta a fülébe a zenét, nézte a fagyos földeket, itt minden alszik, gondolta, mi akkor születtünk anyámmal, amikor minden alszik, és halott, az ég hamar sötétedik, a napfény kerül minket, és a színek elszürkülnek, talán emiatt van ez az egész így.

  Megkönnyebbült, amikor hazaért, a lakásba lépve dobálta le a ruháit a padlóra, érezte, hogy folynak a könnyek az arcán, nem kapott levegőt, érezte, hogy ömlik ki belőle ez az egész, a mai nap, az anyja, az öccse, ez a szétzúzott család, ezek az ismeretlenek, ezek a rettegett családi minták, ez az egész buborék, amiben él, csak ült abban a negyedik emeleti lakásban, a teraszajtónak dőlve, és arra gondolt, hogy nem, ő már nem, ő már többet nem -

  Ült Gy. fekete ingében, szemben a Déli pályaudvar fölé már megérkezett a december. Az utolsó napsugarak elköszöntek a székre dobott rózsaszín bundától, a kávéja lassan kihűlt a pettyes bögrében, mellette a sztenderden halkan összekoccantak a vállfák.
Nézte a tükörben az anyja szemét, az apja száját, és a kettő között mindent, ami valahol mégiscsak ő volt -


- talán ez a fajta megöregedés egy másfajta megöregedés lesz majd.




0 megjegyzés: