HASHTAG BLOGGERLIFE - MEG AMI MÖGÖTTE VAN


  Ma mommyandmore Trixivel volt egy laza reggeli kis szessönünk - bár nem raktuk ki a képeket Instára #bloggerlife hashtaggel, azért megtörtént, higgyétek el -, ennek kapcsán született a mai bejegyzés.
  Érdekes, hogy a social media milyen észrevétlenül fonta körül az életünket - ma már majdnem mindenki fent van a Facebookon, az Instagram folyamatosan pörög, a gimnazista korosztály jobban használja a Snapchatet, mint én, aki állítólag blogger, és egy pillanat alatt bárkiről kiderítheted, kicsoda - vagy hogy kinek szeretne tűnni.





  2006 óta vagyok blogger. Amikor 13 évesen elkezdtem ezzel foglalkozni, még blog.hu sem volt, egy b13 néven futó portál gyűjtötte össze a wannabeket. Nem is nagyon épült még be akkor a köztudatba a "blog" kifejezés, még a MySpace fénykoráról beszélünk.
A MASNI 2011-ben indult - bár azóta a névválasztást megbántam, akkor még logikus lépésnek tűnt, nem terveztünk előre, mint ma már sokan.
  Ma már bloggernek lenni általános dolog, habár az újságírók nagy része tapasztalataim szerint mélyen lenézi a szakmát. A hazai piac nagyon kicsi és nagyon telített - gombamód szaporodnak a hirtelen feltűnő #fashion és #lifestyle témában író társaim, akik a semmiből tűnnek fel ötvenezer követővel.
  A mai napig úgy gondolom, hogy az egyetlen szerencsém, hogy jókor vagyok - és voltam - jó helyen. Nem tartom kiemelkedő bloggernek magam, sem az írásaim, sem az öltözködésem, őszintén szólva úgy gondolom, a hazai szférában rengeteg nálam sokkal tehetségesebb és elhivatottabb társam van.


  És akárhogyan is nézzük, a nyomás is nagyon nagy. Nyilván ha az ember kiteszi magát a kirakatba, számol ezzel, de szerintem megszámolni sem tudom, hányszor sírtam mások véleménye miatt, mióta megjelentem ilyen szinten az online térben.
Nagy a nyomás, nem csupán a kommentelők, hanem egymás véleménye miatt is. Nagyon szégyellem magam, de pont az elmúlt napokban gondolkodtam - nagyon sokat gondolkodtam, amíg itthon sajnáltam magam - azon, hogy milyen nagy kínnal kapartam össze hatezer Instagram követőt, más pedig vett magának ötvenezret, pénzért.
  A nagyobb cégek és szponzorok pedig nem mindig nézik - tisztelet a kivételnek -, hogy egy Instagram profil ötvenezer followerjéből hányan like-olják a felhasználó posztját, viszont az, aki leleményesen ekkora "követőtáborral" indít, általában több szerződést és megbízást zsebel be, mint az, kevesebbel. Ez eléggé elkeserítő.
  Gyakorlatilag annyira elkezdtem magam belelovallni a dologba, hogy már azon matekoztam, mennyi követőt is kellene vennem, hogy versenyben maradhassak - szerencsére másnap lehiggadtam, ma pedig már azt gondolom, rohadt szomorú, mennyire öngerjesztő is ez az egész.


  Egyrészt elképesztően mérges vagyok magamra, hogy beszippantott a folyamat. Másrészt a mai napig nem tudom meghatározni, mi is a MASNI pontosan, és néha, amikor nálam kevesebb követővel rendelkező bloggereket nézegetek, arra gondolok, basszus, sokkal jobb minőségben dolgoznak, mint én, hogyhogy még nem futottak be? Nem érzem az egyensúlyt.
  Emellett a végtelenségig tisztelem azon szakmabelieket, akik minden szabadidejüket erre fordítják, és hivatásszerűen űzik ezt. Amikor éppen aktív korszakom van, én is rengeteget dolgozom ezen - az a gond, hogy aktív korszak jóval kevesebb van, mint kellene -, és tudom, milyen iszonyatos munkát igényel ez.
  Mert a tévhittel ellentétben a bloggereknek nem csak úgy minden "jár".
Vagy ha "jár" is, az kőkemény barter alapon megy, azt pedig lehet, hogy fel lehet venni meg le lehet fotózni, de számlát befizetni meg kenyeret tenni az asztalra nem tudsz belőle.
Ahogyan egy-egy szerződés is csak hónapokra, jó esetben egy évre szól - lehet, hogy egy évre van belőle fix bevételed, de utána mi van, ha nem hosszabbítják meg, mi van, ha találnak mást, aki feltűnt a semmiből több követővel, trendibb, más a tábora, valami változik, és jövőre majd éppen ő illik a megrendelő profiljába?


  Iszonyúan nehéz ez. Néha úgy gondolom, szorít már ez a gyerekcipő, máskor szeretem, hogy van. Néha fojtogatóan telepszik rám, az elvárásokkal együtt, és letör, mennyire nem tartok sehol másokhoz képest. Megint máskor felemel, és eszembe jut, mennyi mindent tanultam rajta keresztül és mennyi mindent köszönhetek neki - alázatot, kapcsolati tőkét, rutint, barátokat, és rettentő sok tapasztalatot és tanulságot.



#bloggerlife.



0 megjegyzés: