AZ A MÁSIK NŐ A TÜKÖRBEN



Nézem az arcom. Nézem a szám ferde vonalát - kiálló szemfog -, a világéletemben gyűlölt orrom. A szemöldököm ívét. A szemöldökömet, ami mindig is sötétebb volt, mint a hajam, és sosem egyforma. Így nőtt.
Néha azt kívánom, bárcsak egy az egyben lehetnék valaki lenyomata a családból.
Vannak, akik pontosan úgy néznek ki, mint a szüleik.
Aki már egy éve nem nézi magát nyaktól lefelé. Nézem ezt a nőt, akinek úgy változott meg a teste, hogy nem is tudtam róla.
Én olyan vagyok, mint a gyurma. Anyám mellett anyám és apám mellett apám - egyszerre hasonlítok mindenkire és úgy igazán senkire sem.

Nézem ezt a másik nőt a tükörben.
Rágondolok, aki elsírja magát, ha régi képeket nézeget, és minden nap azon gondolkodik, hova tűnt a szépsége és mikor csúnyult meg ennyire.
Nézem ezt a nőt a vastag karokkal és a vastag derékkal és az összeérő combokkal - látom ezt a nőt tizenhat évesen, negyvenhat kilósan, a kávé-cigi diétáján, mert otthon beszóltak neki, hogy kövér. Nézem ezt a nőt, aki éveken át keservesen küzdött, hogy vékony legyen. Nézem ezt a nőt, aki mindenkit nyomaszt.
Mikor süppedtem vissza ebbe a tizenhat évesen elhagyott mély letargiába, és mikor kezdtem el magam gyűlölni olyan dolgok miatt, amikről nem tehetek.
Aki leplekbe és bő ruhákba burkolja magát, hogy ne lássák a karját; aki már nem szeret otthon meztelenül járkálni és nem próbál ruhákat vásárláskor. Nézem ezt a nőt, és arra gondolok, mikor kezdtem el ennyire gyűlölni a testem. Nézem ezt a nőt, és mélységesen szégyellem magam, mert nem segíthetek neki. Dühös vagyok, mert itt ez az intelligens, humoros, művelt nő, aki öt kilogramm felesleg miatt teszi tönkre magát.
Nézem ezt a nőt, aki nem is olyan régen imádta, ha nézik. Imádott végigkopogni az utcán és olyan volt, mint egy francia film főszereplője, és mosolygott és dohányzott - esténként viszont ugyanúgy feküdt a sötétben, mint ez a nő, csukott szempillái alól kétfelé folytak a sós könnyek.
Nézem ezt a nőt és szégyellem magam, hogy ilyen lettem, hogy felváltva próbálom meg elfogadni magam, de kihagyom az összes desszertet és tornázom még; hogy egyik nap gyönyörűnek érzem magam, amíg egy tükörhöz nem érek; hogy mindent és mindenkit elpusztító harag és csalódottság és düh munkál bennem, mert csapdába vagyok zárva a saját testemben. Nézem ezt a nőt és arra gondolok, hogy kibaszott menő. Mert fél éve elúszott az egész élete, és olyan döntéseket kellett meghoznia, amikhez akkor kellett felnőnie. Hogy én olvasnám, ha nem én írnám. Hogy már elkezdte összekapni magát, csak türelmetlen. Hogy talán segítség kéne neki. Nézem ezt a nőt, és arra gondolok, ő mindig a csajom lesz. Az enyém.
Hogy most először sétál felszabadultan smink nélkül és érzi jól magát farmerben és pólóban; hogy ha nem lenne ennyire boldogtalan és nem gyűlölné magát ennyire, még azt is látná, hogy ugyanúgy megnézik az utcán; és szeretném megmondani neki, hogy az ember nem nyerhet mindig minden fronton és először belül kell magunkat újjáépíteni; hogy ő lehetőségeket kapott az élettől, hogy újra kezdhesse, és ezért hálásnak kéne lennie.
És keserű a torkom, amikor eszembe jut, mennyire buta is, hogy ilyenekkel foglalkozik. Hogy sajnálom és dühös vagyok, mert eszembe jut, hogy amikor ez a nő egy ruhamérettel kisebb volt, akkor is ugyanígy érezte magát; hogy valami valahol nagyon elromlott benne és én még mindig nem jöttem rá, mi is az; hogy ez a nő nem is tudja, milyen szerencsés, hogy van, aki így is mellette áll. Nézem ezt a nőt, és megígérem neki, hogy mindig szeretni fogom. Hogy minden nap elmondom neki, mennyire gyönyörű, és minden nap tudatni fogom velem hogy mennyire értékes, és ezt addig fogom csinálni, amíg ő is el nem hiszi magáról. Mert nem maradhatok, én nem maradhatok így örökre.

@esztervirag facebook.com/meyeresztervirag photo @audreymato

1 megjegyzés:

  1. Eszter-Virág! Gyönyörű és értékes nő vagy! Nincs okod szomorkodni a külsőd miatt egy percig sem.

    VálaszTörlés