ÉN ÍGY CSINÁLTAM // Y KONSZEPT I.


   Nem voltam benne biztos, mennyire is szeretném a blogon az Y Konszeptet nyomatni, hiszen bár jelenleg ez most valóban meghatározó része az életemnek, biztos vagyok benne, hogy nem száz százalékig érdekel mindenkit, hogy én kabátokat festegetek.
Igyekszem is arra figyelni, hogy ne legyen teljesen egyforma mindkét feed - elnézést, ha itt az elején még látni fogtok egyforma tartalmat, most tanulom, merre vannak ezek a határok.





    Pontosan emiatt is kérdeztelek meg titeket is arról, hogy van-e igényetek ilyen posztra.
Én nagyon szívesen mesélek a márka háttértörténetéről, a nehézségekről, arról, hogyan kezdődött ez, és jelenleg merre tart - de az is tény, hogy nyilván máshogyan csináltam volna dolgokat, ha nem egy irodista pályakezdő egyhavi fizetésének megfelelő összegnyi tőkém van, hanem mondjuk egy nullával több legalább.

    Alapvetően amikor márkát akarsz indítani, akkor nem árt, ha van pénzed. Mert azért egy méretsort termékenként jó lenne produkálni - persze, ha ruházatban gondolkodsz.
Én úgy gondolom, itthon a táska és az ékszerek mennek a legjobban, hiszen én is azt szoktam javasolni az olvasóimnak, hogyha nem igazán tudnak maguknak designer terméket megengedni, de nagyon szeretnének valamit, inkább spóroljanak például egy kiegészítőre, amit mindenhez fel tudnak venni.

  Szóval van egy csomó dolog, amit teljesen másként csináltam volna, ha például van némi előképzettségem a dolgokkal kapcsolatban, vagy ha nem vagyok olyan "mindent most azonnal akarok" típusú borzasztóan erőszakos és türelmetlen ember, mint amilyen vagyok.
De az vagyok, úgyhogy a legelső, amit tudok mindenkinek, aki hasonlót forgat a fejében, tanácsolni - GONDOLD. ÁT.
Bár kevesen tudjátok, de tavaly ilyenkor már szerettem volna saját brandet, viszont volt szerencsére annyi eszem, hogy elmentem Marillai Évihez, a WonderLAB és az INQ egyik alapítójához, aki jelenleg az Eva's Room tulajdonosa is, és vele nagyon átrágtuk a dolgokat.
   Eléggé elkámpicsorodva távoztam, hiszen Évi rámutatott egy csomó olyan dologra, amivel nem számoltam, és emiatt le kellett tennem az ötletről.




   Aztán néhány hónappal ezelőtt az egyik barátommal hasonló projektekről beszéltünk, csak ott még egy nagyon queer vonalat akartunk megcélozni, az igazi trash réteg rajongói számára.
   Ekkor már felmerült bennem a farmerdzseki gondolat, de később körvonalazódott igazán, amikor rájöttem, mennyire utálom a munkám (és ahonnan ki is rúgtak, mert "túl fiatalos volt a felfogásom"), és alternatívákat kerestem. Szomorúan fröccsözgettem otthon, és a Rajnai Rebekával beszéltem, a Larinne bloggerével, aki sokakkal együtt a márka tündérkeresztanyukája, amikor rájöttem, hogy basszus, miért ne lehetne vintage jakókat átalakítani?

   Elvégre én nem vagyok varrónő, és nekem nincs pénzem varrónőre. Nem tudok teljesen új dolgokat létrehozni. Nincs pénzem ennyi mindenre, farmeranyagra, meg szakemberre meg méretsorra, meg ilyenekre, viszont évek óta, ha azt nézzük, mások használt ruháiban járok, nagyjából hatvan pár vintage cipőm van, szerelmese vagyok ennek a korszaknak - basszus, miért ne kezdhetném ezt el?
És akkor ott helyben megcsináltam a Facebook oldalt, írtam egy sajtóközleményt, regisztráltam az Instán, mint @ykonszept, és elkezdtem beszerezni az alapanyagokat.
Mindezt 20 óra 30 és 21 óra 5 perc között, egy csütörtöki téli estén.

  Amit szeretnék leszögezni még így az elején - én nem azért indítottam saját márkát (bár nem gondolom, hogy ez fedné az Y-t, hiszen alapvetően átalakítással foglalkozom), mert annyira meg lennék győződve a saját grafikusi képességeimről, vagy annyira azt gondolnám, hogy divatdiktátor lennék. Egészen egyszerűen szeretek a saját magam egyéni stílusának megfelelő dolgokat viselni, és ahogyan tíz évvel ezelőtt is ugyanígy átfirkáltam a dzsekimet és Beatles idézeteket írtam a tornacipőimre, most megint ugyanezt teszem.





  Nem tartom magam tervezőnek, ahogyan például fashion bloggernek sem, és ugyanúgy, mint a blogot, a márkát is az önkifejezésem eszközei közé sorolom.
Ugyanúgy, ahogyan a nemrég beindított kulturális- és művészeti projektjeimet menedzselem, nem az a cél, hogy villoghassak azzal, hogy miket csináltam eddig.
Egészen egyszerűen úgy gondolom, bloggerként ideje a helyem átadnom az utánam következő generációnak - tizenkét éve vezetek webnaplót, és szorít már a gyerekcipő.


  Szükségem van olyan utakra, amik nagyobb kihívást nyújtanak, és az egyik ilyen utam az Y Konszept.
Abban is biztos voltam, hogy valami olyat szeretnék, ami összeköti valahogyan az irodalmat a divattal.
Én a szentesi drámatagozaton tanultam egy nagyon inspiráló környezetben, ahol az olvasás, a slam poetry, a versek mélyen az életem részévé váltak, és emlékeztem arra az Eszterre, aki AKPH-t hallgatott, meg Hiperkarmát, meg imádta a Művészetek Völgyét, és arra gondoltam, hogy figyi, itt van ez a kései Y meg ez a Z generáció.
  A tudatos fogyasztók, akiknek egyre kevésbé van szüksége olyan influencerekre, aki megmutatja nekik, mi a tuti - azok a fogyasztók, akikből visszatetszést vált ki a reklám, nem szeretik, ha valamit le akarnak nyomni a torkukon, válogatósak, és az egyéniség kultuszát élik.
   Ők azok, ahol nem ciki olyan weirdonak és queernek lenni, mint amilyen nekünk volt tiniként.





  És arra gondoltam, miért ne mutathatnám meg nekik azokat a dolgokat, amik nálam 8-10 vastag, összeragasztott iskolai füzetekben porosodnak? Azokat a dalszövegeket, idézeteket, verseket, amiket összegyűjtöttem?
Hiába vannak jelenleg is ifjú titánjai a magyar kortárs irodalomnak, ebben a tekintélyelvű rendszerben ugyanolyan nehéz megmaradni, mint a színházi körökben. Miért ne lehetne ezt is felfrissíteni?

  És akkor megkerestem a Závada Petit.






___________________________________________________

Fotók: @szabinea
sapka: INQ Concept



0 megjegyzés: