BUDA FELETT AZ ÉG

10/15/2018



  Október van, és én az elmúlt néhány hónapot elbújva töltöttem.

  Október van, és már érzem az avar illatát, ha reggelente az erkélyen iszom a kávét - a bokám mellett Szveta és Szonja írja a nyolcasokat, másfél évesek már; elvált anyuka vagyok két macskagyerekkel, gondoltam augusztus huszonegyedikén, amikor utoljára zártam be a rózsadombi lakás ajtaját, azt a régi, megvetemedett ajtót, ami nyáron magától kinyílt a hőtágulás miatt.

  Október van, és én nem emlékszem a nyár első hónapjaira.
A reggeli kábulatot követte az esti, megszámlálhatatlanul gyűltek a borospalackok és a gin tonicok és a cigaretták, és két pohár között mindig történt valami, ami mintha homályosan rémlene, és annyira, de annyira fájt a szívem, talán sosem volt még ilyen nehéz, és nem tudtam belenézni a tükörbe, és ültem a saját szerethetetlenségem egyre sűrűbb mocsarában, miközben esténként csak úgy folytak ki a könnyek a szemem két sarkából, és én tényleg nem éreztem semmit, de semmit sem már.

  Mondjuk, közben legalább lefogytam.

  Egyszer sétáltam hazafelé az Apor Vilmos térről.

  Utáltam az egész környéket, utáltam a lakást, utáltam a teret, utáltam a 105-ös buszt, ami a szinglijáratom, utáltam, hogy ez az egész így alakult, és magamat utáltam a legjobban.
Hajnali négy volt és rajtam magassarkú volt és emelkedő volt, és a cigarettámat szívtam, és ez a kettő egyáltalán nem volt így együtt összeegyeztethető, és nem is értettem, miért szívatom magamat ilyesmivel, és közben a madarak is rákezdtek, és mindenhol hirtelen olyan tavaszillat volt, és én hirtelen megálltam az autóút közepén, ahol kanyarog a Németvölgyi út, és mintha minden kitisztult volna és megvilágosodott volna; és már egészen máshogyan fájt belül, úgy, mint amikor már tudod, hogy el fog múlni, és amikor mintha valami mégis egészen messze csillogna a sötétben.

  Ekkor már két hete ott éltem, és először léptem be úgy a kapun, mint aki nem csak vendégségbe megy; máshogyan néztem az árvácskákra, amit a felettem lakó Marika néni ültetett, és arra gondoltam, talán mégsem lesz ez olyan borzasztó, és talán mégsem fog így lezajlani az egész élet.

  Október van, és én már egy hónapja révületben élek.

  Még mindig a Monopoly első mezőjén vagyok, ahova visszakerültem, csak most valahogyan máshogyan; polcomon A világ legszebb dolgai doboz, mely a gimnazista Eszter álmait és emlékeit őrzi és ami így tíz év után visszatalált hozzám; a polcomon a könyveim, a régi versesköteteim, a pöttyös- és csíkos könyvek; és azok a zenék és azok az emberek, akiknél ott vannak még a régi hangjaim.

  Most valahogyan minden más, tudod?

  És most egy másik lakásban ülök, tőlem messze, a pesti oldalon.
Itt ugyanúgy parketta van, és ugyanúgy történt itt egy szerelem, még a miénk előtt; ugyanúgy más ment el, mint ahogyan én; ugyanúgy van egy történet a miénk előtt, de tudod, ez valahogyan már nem zavar, mert néha csak beszélsz hozzám, és én nézlek, és arra gondolok, hogy ezt így is lehet?
Hogy tényleg lehet így szeretni? Hogy lehet a szeretet ilyen is?

  Október van, körülöttem teljesen más a levegő.
Az ég még rózsaszín esténként néha, és egyre hamarabb nyugszik le a Nap.
Rajtam csíkos pulóver van, és a hajam már egyre sötétebb, és néha csak nézlek, miközben arra gondolok, hogy egy Kooks klipben élek együtt veled.












You Might Also Like

0 Comments

Like us on Facebook

Flickr Images





It is a responsive design, means it automatically adapts its design according to the device. So your blog looks stunning from whatever device (Desktop, Tablet and Mobile) visiting from.

Instagram

Subscribe