KARÁCSONYI CSILLOGÁS // COEUR DE LION

12/01/2018


  Amikor kicsi voltam, sosem azt néztem, hogy hány ajándék van a fa alatt, hanem azt, hogy van.e köztük könyv - olyan, amit nem olvastam.
Az a típusú gyerek voltam - és vagyok -, akit egy könyvtári belépővel állati boldoggá lehetett és lehet is mindig tenni, emellett a személyre szóló ajándékok voltak a kedvenceim.

  Persze mióta külön élek és a háztartásom vezetőjeként két elkényeztetett, tinédzserkorú macskáról gondoskodom, az ünnep más értelmet nyert.
Évek óta nincs saját fám - mert két cicám, meg ugye a józan eszem van -, és beletörődtem abba, hogy sosem fogok tudni olyan töltött csirkét készíteni, mint az anyukám.
Ha pedig hazamegyek Szegedre, azért szurkolok, hogy kérésemnek megfelelően meleg zokni legyen a csomagban - én pedig igyekszem minden évben valami olyan elegáns és letisztult, szép ékszert, vagy értékálló holmit választani édesanyámnak, amilyet valóban szeret.
Azt gondolom, hosszú éven át minket, a gyerekeit helyezett mindig előtérbe, és most, hogy megtehetem végre, mindig szeretek olyat választani neki, ami valóban értékálló.
Így kapott tavaly például Thomas Sabo karkötőt, szív medállal - egyébként az Anyák napi ajándékával együtt ezt is a Divatékszerboltról választottam.












  A karácsony nálam évek óta - a többi ünneppel és az életmódommal együtt - az ajándékok halmozása helyett a tudatosan kiválasztott, gondosan és körültekintő szeretettel csomagolt ajándékokról szól.
Néhány éve igyekszem tudatosan kerülni a Black Fridayt, a kuponakciókat, igyekszem nem impulzusból vásárolni és nem halmozni feleslegesen olyan dolgokat, amikre valójában nincs szükségem.

  Nagyon sokszor kérdezik az olvasóim, hogy mit ajánlok, milyen stratégia szerint vásároljanak? Én mindig azt szoktam tanácsolni, hogy kiegészítőbe, táskába, cipőbe, ékszerbe érdemes többet invesztálni, hiszen ezek a javak mind-mind olyan hosszú távú befektetések, melyekre ha vigyázunk, több generáción át öröklődő családi ereklyékké válhatnak.

  Bár részemről a minimalista ékszerek viszik mindig a prímet, nagyon szeretem a látványos darabokat is, melyek előhozzák a bennem élő Hundertwasser rajongót - így akadt meg a szemem a Coeur de Lion termékeken.
Nagyon szeretem, ha egy márka meg tudja őrizni a játékosságát, és van van egy kis mosoly a termékek letisztult eleganciája mellett, így amikor idén karácsonykor ismételten elkezdtünk együtt dolgozni a Divatékszerbolttal, egyértelmű volt számomra, hogy ezeket a termékeket viszem el fotózásra.











  Velük egyébként a közös munkám egy több éves sikertörténet, hiszen sokáig “csupán” vásárlóként működtem náluk, még jóval azelőtt, hogy a bloggal komolyabban foglalkoztam volna.
  Így amikor megkerestek a közös kollaboráció gondolatával, nagyon megörültem, hiszen igyekszem mindig arra törekedni, hogy olyanhoz adjam a nevem és az ajánlásom, amit én is szeretek, amit én is kipróbáltam, amivel én is elégedett vagyok, és ami nekem is szívemnek csücske. :)

  A bennem élő francia odavan a mélykék és a burgundy árnyalataiért együtt, illetve szeretem a klasszikus gyöngyöket is - az anyukámnak pedig, aki mindig nagyokat nevet, hangosan énekel a konyhában, szereti a művészmozit, biztosan egy Swarovski köves, színes ékszert választok.

  Mindig amikor ékszert veszek egy családtagnak, a bennem élő szentimentális Eszter elképzeli, ahogyan ez a szeretettel kiválasztott apróság hogyan öröklődik majd generációról generációra, és reménykedem abban, hogy pont olyan féltve őrzött kincs lesz, mint amik az én ékszerdobozomban is vannak a nagymamámtól.








  Elképzelem a dédunokáimat, amikor az unokáim megajándékozzák őket velük, és remélem, hogy pont olyan büszkék és meghatottak lesznek, mint amilyen én szoktam lenni ajándékozáskor - és hogy tíz, húsz, harminc év múlva is tartani tudjuk majd ezt a régi kedves, családi hagyományunkat.

  Ti hogyan vásároltok karácsonyi ajándékot, ajándékot?
Vannak hagyományaitok?

 
 
(szponzorált tartalom)

You Might Also Like

0 Comments

Like us on Facebook

Flickr Images





It is a responsive design, means it automatically adapts its design according to the device. So your blog looks stunning from whatever device (Desktop, Tablet and Mobile) visiting from.

Instagram

Subscribe