HAT;

3/19/2019


  Nézlek, amíg alszol, testeden megszakadnak a reluxán átszökő napsugarak fénycsíkjai.
A szeplők az orrodon még mindig gyönyörűek, a hajad kócos, a szempilláid igazságtalanul hosszúak.
Ahogyan megmozdulok mögötted, automatikusan hátranyúlsz és magadhoz húzol - létezésem értelmetlen a tiéd nélkül, ahogyan már te sem tudsz levegőt venni nélkülem. A szívem összeszorul.

  Reggelente érzem, ahogyan felkelsz mellőlem az ágyból.
Én akkor még alszom, mindig alszom, sosem voltam koránkelős, ráadásul ha bal lábbal kelek, undok vagyok és cinikus és gonosz, de valahogyan ez az egész elmúlik, mert minél undokabb és cinikusabb és gonoszabb vagyok, te annál kedvesebb vagy velem.
Mintha éreznéd, hogy igazából ez magamnak szól, hogy ezeken a napokon nem vagyok valahogyan összerakva, és minden szar, a hajam szar, a ruhám szar, az élet szar, én meg csak nem találom a helyem, és ilyenkor ha egész nap gonosz is voltam veled és hozzád bújok, te a kezeddel a mellkasodhoz simítod a fejem és simogatod az arcom és a hajam, és a szívem megint összeszorul, mert hát hogyan is lehetsz ennyire jó hozzám, ha én ennyire nem tudok jó lenni?

  Nézlek, ahogyan megérkezel hozzám, kapcsolatunk féléves távja hat kilométert ölel fel a Hollán Ernő utcától a Svábhegyig, és nézem, ahogyan a cicáim rohannak eléd, pedig ők is undokak és válogatósok és gonoszkodósak, mint én. És nézlek téged, ahogyan a cicáimmal beszélsz, elnézést kérsz Szvetától, mert a kis segge az arcodba lóg, te pedig félretolod, és Szonját is úgy emeled fel, mintha ő lenne a világ minden kincse. És nekem ő az.
  És azt mondod nekem, hogy keresel egy új lakást.
Egy olyat, ahova jöhetnek a cicáim és ahol lehet egy műhelyem, mert hát műhely az kell nekem, elvégre szerinted Nagyon Fontos Dolgokat Alkotó Művész vagyok, és erre én már tényleg nem tudok mit mondani, csak azon gondolkodom, hogyan, mégis hogyan érdemelhetlek meg téged?

  Egyszer együtt éltem valakivel, aki azt mondta nekem, hogy annak ellenére szeret, amilyen vagyok.
Te mindig azt mondod nekem, hogy azért szeretsz, amilyen vagyok.
Hogy így. Hogy emiatt.
Hisztérikusan és szeszélyesen és nyűgösen, mert én ilyen vagyok, és csapkodok, ha nem tetszik valami, a pénzt nem tudom megfogni, következetlen vagyok és önző egyébként is.
Lehet, hogy ezeket nem látod még? Vagy lehet, hogy látod, csak nem érdekel?

  Nézlek, ahogyan a kávét főzöd reggel. Ahogyan a póréhagymát szeleteled az ebédhez; összevont szemöldököd alatt tekintetetben a teljes koncentráció.
Érzem, ahogyan a vállamra adod a kabátot, és kiemeled a hajam a gallér alól. Tudod, utálom, ha beakad. És fogalmam sincs, honnan tudod.
Éjjelente, amikor egyre mélyebbre zuhanok alá a fészekszerű ágyban - öt takaró, és a néha meg-megvillanó rózsaszín - érzem lélegzeted a tarkómon. Érzem a borostád a homlokomon, ha arrcal feléd alszom el; félálomban hozzád simulok, és életemben talán először, mármint nem először, sokszor hittem, hogy érzem, de ez most tudod, valami biztonságosabb, szóval, tudod, azt érzem, hogy hozzád tényleg, de tényleg tartozom.

  És ez a hozzád tartozás nem tőlem vesz el, nem belőlem, hogy megmaradhasson; és nem érzem azt, hogy valamilyennek kell lennem, ami belépő ehhez; és azt hiszem, huszonhat év után először érzem azt és érthetem meg, hogy minden, ami rossz bennem van, nem feltétlenül elítélendő és rossz és kiirtandó, hanem rengeteg rossz azért van, hogy ezáltal egyensúlyban maradjon a bennem lévő jó is; mert ha nem vagyok önző, és nem követek el emiatt hibákat, akkor sosem tanulok meg más dolgokat; és tudod, életemben először nézlek téged, ahogyan engem nézel, és arra gondolok - ezt tényleg így is lehet?



kép forrása - Pinterest




You Might Also Like

0 Comments

Like us on Facebook

Flickr Images





It is a responsive design, means it automatically adapts its design according to the device. So your blog looks stunning from whatever device (Desktop, Tablet and Mobile) visiting from.

Instagram

Subscribe