1 / 30

8/06/2019



  Már megint augusztus van, és nekem pakolnom kellene és festenem, és azt is megígértem, hogy minden nap írok, de nem tudok. Korábban annyira egyszerűen ment minden, vagy pedig csak úgy emlékszem vissza, nem is igazán tudom.

  Olyanok ezek a házak itt, a Hollán Ernő utcában, mint a cukrászdában a kivilágított pultban a magasra tornyosuló, habos sütemények. Azok a fajták, amik igazán drágák, míves díszítéssel, és a töltelék nem csak a tipikus vaj meg a papír ízű piskóta. Mennyire utálom az olyan süteményeket, amiben a piskóta beszívja a krémet, és az egész egy puha, nyomható masszává válik a villa alatt. Szerintem emiatt nem bírok ránézni a somlóira sem.

  Ha kinézek, az ég szürke, pedig tudom, hogy ez csalás.
Kint meleg van, a hőség bekúszik a bőröm és az agyam alá, és fojtogat; nem hagy gondolkodni, a fényességtől könnyezik és hunyorog a szemem, és a tüdőm megtelik meleg levegővel.
A szél is meleg levegőt fúj.

  Ma azt olvastam valahol, hogy a szerelem olyan, mint a szél, mert nem látod, de érzed, hogy van.
Ez nem igaz, mert a szerelem látható. Igenis látható - a kávésbögréből, amiket reggelente L. odakészít nekem az éjjeli szekrényre. Látható a levelekből, amit széthagyunk egymásnak. Látható a párnám huzatán szétkenődött szempillafestékben; az alkaromon sokáig a körmeim után ott maradt félholdakon; vagy azon a félig a ruháimmal telepakolt bőröndön, ami napokig itt állt az előszobában júliusban.

  Augusztus van, arra kérsz, írjak. Félsz, hogy Gulácsy leszek én is, vagy én félek tőle, már nem tudom; egy olyan fátyol mögött ülök sokszor, amin az emlékek már csak néha libbennek át.
Egy olyan szobában, ahol folyamatosan zene szól, és a színek okkerek és lilák és rózsaszínek; nem tudom, meddig tudok én még ebben a világban lenni magammal.

  Más napokon nincs zene, nincs fátyol. Fények vannak és mosogatás van és papírok vannak; meg tervek. Tervek vannak, amik sosem fognak megszületni, és amiket sosem fogok végrehajtani, mert nem tudom, hogyan kell önmegvalósítani. Tervek, amik csillognak és gyönyörűek, és tervek, amik túl megfoghatatlanok erre a világra.

  Nem tudom, meddig tart még ez így.

  Talán lehetne máshogyan is.
Talán élnek még mások szép reményekkel süteményházak árnyékában; vannak még szerelmek vérrel lassan megtelő körömnyomokban; vannak még bőröndök félig üresen vagy félig tele magányosan előszobákban; Vannak más fátylak és más szobák és más zenék és más színek; komplementerei az okkernek és a lilának; és a glitterek vakítóan verik vissza a fényt.

  Talán máshol máshogyan szürke az ég; Talán Toszkána lankái és hegyei és macskakövei és borillata felett ez a szürke teljesen más.

  Ott talán a levegő is máshogyan fojtogat.








You Might Also Like

0 Comments

Like us on Facebook

Flickr Images





It is a responsive design, means it automatically adapts its design according to the device. So your blog looks stunning from whatever device (Desktop, Tablet and Mobile) visiting from.

Instagram

Subscribe